Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

övőért vívott harca. Miután Kurt Kläber a Barrikaden an der Ruhr (1924) című kötetében és Alexander Abusch Der Kampf vor den Fabriken (1926) című munkájában feldolgozta a weimari köztársaságban zajló gazdasági és politikai harc fontos témáit, a proletár-forradalmi írók 1928-tól 1930-ig bezárólag a háború, az imperialista katasztrófa és a háború utáni évek forradalmi konfliktusainak ábrázolása felé fordulnak. A történelmi anyagok közül lényegében csak egy téma érdekli őket: a német munkásmozgalom forradalmi frontjának kialakítása, a proletár egység átütő erejének kérdése, a szociáldemokrata vezetők árulása elleni harc. Egy bátor „csak azért is !" húzódik végig minden olyan alkotáson, amely a közvetlen múlt sikereivel és kudarcaival foglalkozik. Ezt tapasztaljuk Anna Seghers Aufstand der Fischer von St. Barbara című elbeszélő prózájától Karl Grünberg Brennende Ruhr, Ludwig Turek Ein Prolet erzählt, Adam Scharrer Vaterlandslose Gesellen és Der grosse Betrug című munkáitól Hans Marchwitza Sturm auf Essen, Theodor Plivier Des Kaisers Kulis és Ludwig Renn Krieg és Nachkrieg, még későbben Franz Carl Weiskopf Das Slawen/íVdjéig: és ez a helyzet a drámaírás terén is, Berta Lask Leuna-drámájától Friedrich Wolf Die Matrosen von Cattaro és Ernst Toller Feuer aus den Kesseln című darabjáig. A múlt harcaival való intenzív foglalkozás közvetlenül összefügg a proletár osztályharcnak a viszonylagos stabilizálódás végén és a nagy világgazdasági válság kezdeti időszakában jelentkező feladataival. A német proletariátussal nyíltan szövetkezett irodalom feladatát mindig az időszerű helyzethez közvetlenül kapcsolódva tölti be. A háborúban és a háború utáni években kialakult alternatívák most is fennállnak, világos, hogy a proletariátus csak abban az esetben győzhet, ha megszívleli a múlt tanulságait, ha úrrá lesz politikai megosztottságán. Éppen ebben a kérdésben mutatkoznak meg a proletár-forradalmi irodalom és a weimari köztársaság más irodalmi áramlatai közötti megegyezések és különbségek. Hogy a kérdések, amelyeket a háború és a Novemberi Forradalom kiváltott, még megválaszolatlanok, ezt a polgári írók számos kísérlete is bizonyítja, ők is a múlt eseményeiről akarnak mérleget készíteni, és itt nemcsak az Arnold Zweigtől Erich Maria Remarque-ig és Edlef Köppenig terjedő háborús irodalomra gondolunk, s nem is pusztán az olyan könyvekre, mint Lion Feuchtwanger Erfolg'}*, amelyek közvetlenül a háború utáni évekkel szállnak vitába, hanem éppenséggel Robert Musil Der Mann ohne Eigenschaften és Hermann Broch Die Schlafwandler című művére is, tehát azokra a nagyszabású alkotásokra, amelyek a világ megváltozott állapotát akarják interpretálni. A leszámolásra és mérlegelésre törekvés során védi meg és fejleszti tovább a proletár-forradalmi irodalom ideológiai és művészeti önállóságát és ennek alapján ismerhetők meg új kvalitásai is. Csakhamar kiderül ugyanis, hogy a háborúellenes proletár mozgalmat és az 1923-ig tartó forradalmi harcokat csak a proletár-forradalmi irodalom tudja igazán, meggyőzően ábrázolni. Emellett feltűnik, hogy a Novemberi Forradalom rajzát többnyire megkerülik, vagy csak futólag érintik, nyilván, mert a munkásmozgalom proletár-forradalmi vonalát a Ruhr-vidéki harcokban és a márciusi harcok során Közép-Németországban közvetlenebbül lehetett kidomborítani. A proletár-forradalmi müvekbe alapvetően új elemeket visznek be, a harcoló munkást, a háború okainak magyarázatát, és reális társadalmi perspektívát adnak a német irodalomnak a háborúról és a háborút követő időkről, anélkül azonban, hogy az emberformálás olyan mélységét és az emberi J kapcsolatok olyan gazdagságát tudnák elérni, mint például Arnold Zweig. A dráma és a regény cselekvő személyeit nem a maguk egészében láttatják, hanem legtöbbször csak kizárólag a politikai tudatosságukban és magatartásukban, ennélfogva a szociál-