Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
fontos szerepet visz annak minden szakaszában, a korai expresszionizmustól a háborúellenes irodalmon és a Novemberi Forradalom irodalmán át az 1933-as évet megelőző és követő szocialista irodalom kiteljesedéséig. Becher mint a proletár-forradalmi irodalom szervezője is kiválik, nagy érdemei vannak a proletár-forradalmi és utóbb, a demokratikus írók egyesítésében. A harc minden fázisában újólag bizonyítja, miért elkerülhetetlen, hogy az író a munkásosztály oldalán álljon. A volt polgári írók részvétele a proletár-forradalmi írószövetség megteremtésében az idők változását, a történelmi helyzet új minőségét juttatja kifejezésre, azokkal a feltételekkel szemben, amelyek között Franz Mehring dolgozni kényszerült. Ugyanakkor Hans Lorbeer, Karl Grünberg és más munkásírók is kezdeményezői és létre hívói voltak az első szocialista irószervezetnek. Franz Mehring az akkori munkásirodalom szerény eredményei láttán vélekedett úgy, hogy a harcban erősen igénybe vett proletariátus nem képes nagy művészetet létre hozni a politikai győzelem előtt. Úgy véli, hogy a dolgok esztétikai szemléletének az osztályharc idején háttérbe kell szorulnia. Ma már tudjuk: az osztályharc kibontakozása siettetheti is „a dolgok esztétikai szemléletét", s hogy a proletariátus megtanulja alkalmazni a művészet és az irodalom fegyverét is, és hogy adott történelmi körülmények közepette segíti a tehetséges munkások írókká való fejlődését, akik szétvetik a „munkásoknak való irodalom" szűk kereteit, és már a kapitalizmusban megteremtik a szocialista nemzeti irodalmat. Amit Lenin a tudományos szocializmus kidolgozásáról mond, módosítva érvényes a szocialista irodalom kialakítására is. Lenin a Mi a teendö?-ben kifejtette, hogy a tudományos szocializmust értelmiségiek dolgozták ki, lábjegyzetben pedig hozzáfűzi: „Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkások nem vesznek részt az ideológia kidolgozásában. De nem mint munkások vesznek benne részt, hanem mint a szocializmus teoretikusai, mint Proudhonok és Weitlingek, más szóval: csak akkor és csak annyiban, amennyiben kisebb-nagyobb mértékben sikerül elsajátítaniuk és előrevinniük koruk ismereteit. És hogy a munkásoknak gyakrabban sikerüljön ez, ahhoz általában az szükséges, hogy minél jobban gondoskodjunk a munkások tudatossági színvonalának emeléséről, és hogy a munkások ne zárkózzanak be a ,munkásoknak való irodalom' mesterségesen szűkített keretei közé, hanem tanulják meg egyre jobban elsajátítani az általános irodalmat. Sőt, ,ne zárkózzanak be' helyett helyesebb volna azt mondani, hogy ne zárják be őket, mert maguk a munkások mindent elolvasnak, még azt is el akarják olvasni, amit az értelmiség számára írnak, és csak egyes (rossz) intellektuelek gondolják, hogy ,a munkásoknak' elég, ha a gyári állapotokról beszélnek nekik és rég ismert dolgokon kérődznek." 21 Németországban a 20-as évek végén megértek a feltételei annak, hogy a proletár írók átfogóan fejezzék ki a modern osztályharc tartalmát, átlépjék a munkásoknak való irodalom határait, és mint a szocialista nemzeti irodalom megteremtői mutatkozzanak meg. Az egykori szociáldemokráciában ez még nem volt lehetséges, mivel az objektív feltételek a nemzetnek a munkásosztály általi vezetésére még csak érlelődtek, másrészt, mert a szociáldemokrácia mint szubjektív tényező, csődöt mondott a történelmi fejlődésben. A Kommunista Párt a proletár-forradalmi irodalom értelmiségi és munkás vonalát összekapcsolta és egységes áramlattá formálta. Ezzel megcáfolták azt a trockista tézist, miszerint az osztályharc feltételei közepette nem jöhet létre proletár '! W ,l "" ,n: Was tun? Ausgewählte Werke, Bd. 1. Berlin, 1951. S. 207 208. Magyarul: V. I. Lenin. Összes művei, 2. kiadás, Budapest, 1904. 6. köt. 36.
