Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
zök és módszerek, ezért kevésbé fenyegeti őket a realitástól távol álló formai kísérlete zés veszélye, amely a polgári származású írókra inkább leselkedik. A tárgy és a megformálás módja közt gyakran feszültségek támadnak. Három példát említünk meg csupán. Az első világnézeti kérdéssel kapcsolatos. A proletárforradalmi irodalom kezdeteinél például anarchista tendenciák mutatkoznak. Az Internationaler Arbeiter-Verlag „A nemzetkőzi regény" címmel indított első sorozatában két olyan regény jelent meg, amely az osztályharcról és a proletariátus helyzetéről erősen anarchista hangsúllyal szól. (Albert Daudistel Das Opfer és Kurt Kläber Passagiere der III. Klasse című munkái.) Daudistel egy forradalmár sorsáról ír, akit a Novemberi Forradalom idején cserbenhagynak a tömegek, Kläber pedig a világ hajótöröttéiből összeverődött harmadosztályú utasokkal beszélteti el életük történetét. A forradalmi ár visszahúzódása utáni munkásélet csüggesztő tapasztalatainak részletező rajza azonban számottevően csökkenti könyveik értékét. A vulgáris naturalizmus, mely Kurt Klabernél még erősebb, mint Albert Daudistelnél, a nyomor részletező ecsetelésével jár. A kapitalista rendszer ellen bő részletezéssel felhozott vádak önmagukban a proletariátus fegyelmezett politikai harcra való nevelését nem pótolhatták. Az új típusú proletár harci szervezetet mindkét író az anarchista közösség homályos fogalmával, az egyetemes szolidaritás meghirdetésével pótolja. Egy másik nehézségre Alfred Kurella figyelmeztet egy 1930-as tanulmányában. A szerző megjegyzi, hogy a munkásírók, amikor áttérnek nagyobb feladatok megoldására, gyakran megrekednek az önéletrajz szintjén. „A munkáslevelező és munkásíró — úgymond —, aki megtette ezt a lépést, legtöbbször elvész a munkáslevelezőmozgalom számára anélkül, hogy megtalálta volna egyúttal az utat, amelyen haladva, hivatásos íróvá válhat. 19 Kurella a munkásírók szerves fejlődése érdekében nem ajánlja a regényre való áttérést, szerinte a munkáslevelezésről a poentírozott rövid elbeszélésekre kellene áttérniük, ez kedvezőbb a munkásírók tapasztalaton alapuló és elméleti látóhatárának kiszélesítésére. „Ebben az összefüggésben bebizonyosodik — írja —, hogy a proletár írómozgalom és a munkáslevelezők kapcsolatának kérdése lényegében az alkotó módszer problémáját veti fel. A legtehetségesebb munkáslevelezőket elszakítani természetes talajuktól, a »szabad írók« útjára csalogatni anélkül, hügy egyidejűleg írói módszereik kimunkálásában segítenék őket." I Ugyanakkor kétségtelen, hogy az önéletrajzi háttér az élet olyan tartományait / nyitja meg az irodalom számára, amelyek magukban foglalják a munkásosztály l forradalmi harcait is. A szilárd politikai ismeretekkel rendelkező írók, például Kari ^ Grünberg és Willi Bredel, már 1933 előtt arra törekedtek, hogy saját életük körén túllépve, objektivált elbeszélést adjanak. Igaz, itt sem találták még meg végleges hangjukat a szerzők, munkáik egyelőre még az agitációs és propagandisztikus pam munka és az irodalmi eszközökkel vívott pártmunka határán helyezkedtejc, gl, ^ Harmadik példánk újabb irányban egészíti ki e megfontolásokat. Otto MüllerGlösa Das Arbeitermädel című regényét 1926-ban publikálták. A regény újdonságnak számított a baloldali irodalomban, a „Die Rote Fahne"-n kívül a párt vidéki lapjaiban is helyet kapott, mivel alkalmasnak látszott arra, hogy kiszorítsa a munkásosztály soraiban közkézen forgó giccsregényeket. Otto Müller-Glösa a szegény leányról és a gazdag szeretőről szóló régi históriát mesélte el, és az egész történetet illúzióromboló befejezéssel zárta le. A jellemek formálásában és a mese fonalának vezetc" AR ;. RM ." D KURELLA: Die Reserven der proletarisch-revolutionären Literatur in den kapitalistischen Landern - Der rote Aufbau, 1931. Nr. 1. S. 49.
