Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

ismert „Arbeiter Illustrierte Zeitung", az addiginál bőségesebben közlik a proletárforradalmi irodalmat s fokozottabban együtt dolgoznak a proletár-forradalmi, és a baloldali polgári írókkal is. A Párt ezenkívül további hetilapok sorát indítja meg bő tárca-rovattal. E hetilapoknak (így például a „Das Illustrierte Volksecho"-nak Szászországban) az volt a feladatuk, hogy haladószellemű közleményeikkel felülmúlják a hasonló típusú polgári folyóiratokat. A tömegszervezetek lapjait is megtöltik a proletár-forradalmi írók munkái. A „Der Weg der Frau", a „Der rote Helfer", a „Das Magazin für Alle" és az „Eulenspiegel" című szatirikus folyóirat a proletárforradalmi irodalom fontos publikációs orgánumai. A Moszkvában kiadott „Literatur der Weltrevolution" (1931), amely 1932-től „Internationale Literatur" címmel jelenik meg, a nemzetközi publikumhoz közvetíti ezt az irodalmat. Proletár szerkesztők baráti bírálatára kezdték meg írói harcukat a munkásosztály felszabadításáért Karl Grünberg, Hans Marchwitza, Willi Bredel, Otto Gotsche, Peter Kast és mások. Johannes R. Becher és Franz Carl Weiskopf, Berta Lask és Erich Weinert. Fritz Hampel-Slang és Rudolf Braune, mindazok, akik a munkásosztály „adoptált gyermekei" lettek, a tűzkeresztségen szinte kivétel nélkül a proletár sajtóban estek át. Izgalmas kérdés, vajon miért csatlakoznak ezek az írók a proletariátus forradalmi pártjához, és hogyan lettek „írogató munkásokból" tényleges írókká, akik tapasztalataik, élményeik és világnézeti ismereteik alapján mind mélyebbre tudtak hatolni koruk emberének világába, mindenekelőtt a munkások életébe, s hogyan sajátították el koruk tudományát és a múlt kultúráját, és így fokozódó mértékben hogyan vettek részt a proletár-forradalmi, szocialista irodalom kialakításában, miképpen tanultak meg, hol könyvek fölé hajolva, hol az osztályharc gyakorlatában tevékenykedve, olyan könyveket írni, amelyek az egész fejlődés útjelzői lettek. Alexander Abusch Der Kampf vor den Fabriken (1926) című alkotásával, Karl Grünberg a „Brennende Ruhr" című regényével első példáját adják a háborút kővető harcok pártos és realista ábrázolásának. Willi Bredel Maschinenfabrik N & Kja, versek és riportok, elbeszélések ábrázolják hatásosan az osztályharcban való helytállást, a proletárélet problémáit. Csak bele kell tekintenünk Hans Lorbeer Wacht auf/ című kis kötetébe vagy Karl Grünberg munkáiba, amelyek Mit der Zeitlupe durch die Weimarer Republik címmel láttak napvilágot, Paul Körner-Schrader elbeszéléseibe vagy Emil Ginkel Pause am Lufthammer című művébe, és megállapíthatjuk, hogy az írók politikai érésével évről évre nő művészi érettségük is, hogy e kisebb művek közül igen sok túléli a napi aktualitást, mert a nép életének talán egyszeri és meg nem ismétlődő pillanatát ragadja meg a kortársak és az utókor számára érvényesen. Ahogy az írók, elméleti, történelmi és művészi tudatossága elmélyül, ahogy megbarátkoznak a marxizmussal, s megtanulják megérteni és képviselni a KPD politikáját, növekednek írói készségeik, abban a mértékben fejlődnek irodalmi alkotó módszereik is. Ez a fejlődés nem minden nehézség nélkül való. A proletár származás önmagában még nem garantálja az író pártosságát, épp oly kevéssé biztosítja természetesen a valóság igaz feltárására és az olvasók befolyásolására alkalmas ábrázoló módszereket. A munkásosztályból érkező írók 1923 és 1928 között keményen megküzdenek az eszmei, művészi pozíciókért, hiszen még nem egészen világos, milyen is lesz a proletárforradalmi irodalom, milyen helyet foglal el az egyes mü az Egész keretén belül. Gondjaik sokban különböznek az értelmiségből jött írókétól. Számukra saját tapasztalataik és élményeik adják a témát, a tárgyi alapot, ugyanakkor kevéssé foglalkoztatja őket a gondolat, vajon mennyire „merültek ki" a hagyományos irodalmi eszkö-