Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
lódás küszöbén Johannes R. Becher rendkívül termékeny. Az embernek az a benyomása támad, hogy új marxista ismereteit szándékozik a költő lehetőleg sokoldalúan és gyorsan hasznosítani. A döntő osztályütközetet várja, annak nagyságával és jelentőségével szeretne teljesen tisztában lenni. így alig hagy egyetlen politikai témát is feldolgozatlanul. Foglalkozik a weimari köztársaság gazdasági bázisával és felépítményének jelenségeivel, megrajzolja a proletariátus társadalmi helyzetét, ír a kommunista fegyelemről, az imperialisták igazságtalan háborújáról és a szocializmusért folytatott igazságos háborúról. Tudományos fejtegetéseket, esszéisztikus részleteket, költői víziókat és egyéni sorsok ábrázolását elegyítve kidolgozza kora legfontosabb jelenségeivel kapcsolatos szinte teljes állásfoglalását. Levisite című regénye az első imperialista világháború utáni nemzetközi helyzet analízise és felhívás a proletár forradalomra. Johannes R. Becher azt bizonyítja, hogy a burzsoázia és a munkásosztály közötti ellentétnek feltétlenül nagy harcokra kell vezetnie, és hogy csak a proletariátus lesz képes a politikai hatalom birtokában az egész világra kiterjedően a háborút kiváltó okokat megszüntetni. A könyvet aligha tekinthetjük regénynek. Johannes R. Becher utóbb maga is elismerte, hogy a Levisite megfogalmazása során még nem tudta marxista szempontjait sikerült emberábrázolásban kifejezni. Különösen azért vallott kudarcot, mert nem ismerte a proletariátus valóságos életét. Ez az egyik oka, hogy közvetlenül ezután nem írt több elbeszélő prózát. Csak miután mint lírikus anyagának újból szabad ura lett, tudott prózában is hatásosat alkotni. Az alkotói módszerek átalakulása a proletariátushoz való csatlakozás idején bonyolult folyamat. Bármilyen irodalmi és politikai irányzat is befolyásolta előzőleg az egyes írókat, a szocialista ideológia és a munkásosztály harca csak abban az esetben lehet hatékony az irodalomban, ha új kapcsolatot teremtenek az élettel, és népi realizmusra törekszenek, abban az értelemben, ahogy azt a későbbiekben Bertolt Brecht fogalmazza majd meg. A szocialista irodalom proletár-forradalmi fázisában íróink arra helyezik a súlyt, hogy megteremtsék a pártosság, népiség és a realizmus egységét. Erre a szintézisre való törekvés határozza meg a kísérletezések sokrétűségét is. Ha a forradalmi proletariátussal szövetkezett vagy a vele szimpatizáló írók egyetértettek is azzal, hogy az irodalmi tevékenységet az osztályharc szolgálatába kell állítani, ez még nem jelentette, hogy világos fogalmuk volt a proletár-forradalmi irodalom igazi mivoltáról. A szocialista realizmus módszere hosszan tartó fejlődési szakasz eredményeként jött létre. Nem volt mindig könnyű elválasztani a puszta formakísérleteket az igazi újításoktól. Nem közeledhetünk ezeknek az éveknek kísérletező kedvéhez ósdi irodalmi tudattal, sem elvtelenül. A lényeges az: mennyiben sikerült a társadalmi valóságot a maga forradalmi fejlődésében feltárni, s mennyire szilárd és tartós eredményekre vezetett a megfelelő irodalmi módszerek fellelésére irányuló fáradozás. A háborút követő második periódus folyamán főként a lírában és a drámaírásban végbement változások érdekesek. A regény csak a gazdasági válság kitörése után kerül a figyelem középpontjába, mivel addig csak kevés gyakorlati tapasztalat állt rendelkezésre. Az időbeli eltérést nemcsak azzal okolhatjuk meg, hogy a líra és a drámairodalom mindig úttörő szerepet visz, amikor a történelem tribünjére új osztály lép, v agy ha egy forradalmi szituáció megérik. Németországban a regény már a 19. században sajátságos fejlődést vett, és a naturalizmus és expresszionizmus időszakában úgyszólván teljesen háttérbe szorult. Ezért van az, hogy elsősorban a lírikusok és drámaÍrók állnak át a proletariátus oldalára. A proletár-forradalmi irodalomnak a húszas 33 513