Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

Willi Bredel és sokan mások, akik fáradságos, nehéz munkával túljutottak a kezdet nehézségein és beleszólnak az irodalom fejlődésébe. A proletárforradalmi irodalom olyan áramlat, amelyben a német irodalom leghaladóbb erői tevékenykednek a Kommunista Párt vezetésével az új, szocialista Németország megteremtéséért. Midőn Heinrich Mann 1910-ben a német irodalom hagyományairól beszél, azt a szemrehányást teszi elődeinek és kortársainak, hogy semmibe vették a demokráciát. Felszólítja az írókat, szövetkezzenek a néppel a hatalom ellen. Heinrich Mann szinte az egyetlen német író, aki ezt a problémát még 1914 előtt gondolatai középpontjába állítja. Heinrich Mann ugyanakkor a nép fordulatához is ragaszkodik, miután úgy gondolja: „a kisemberek tömege" Németországban ,.távoli illúziókban bízik és meg van rontva ahhoz, hogy aktív szövetségi kapcsolatokat építsen ki".

4 Heinrich Mann kritikája a proletariátust is érinti. Az író a nép felé fordul, de neki, aki a népet demokráciára szeretné nevelni, előbb-utóbb szembe kellett néznie a proletariátus osztályérdekeivel: abban a pillanatban tudniillik, amikor a munkásosztály akciói a nép szellemi és erkölcsi megújhodásáról elgondolt elveinek határába ütköznek. Jól érzékeltethető e probléma a Die Armen (Szegények) című regényében (1917), amely Az alattvalóval (Untertan) ellentétben csak mérsékelt tetszésre talál. Ennek épp annyira oka a regény művészi gyengesége, mint a benne rejlő ellentmondásos társadalmi nézetek, mert Heinrich Mann önkritikát gyakorol itt a „kisemberek tömegé"-vel kapcsolatos régebbi türelmetlensége miatt, és síkra száll a proletariátus társadalmi és erkölcsi emancipációjáért. Másrészt azonban az értelemre és jóságra, a társadalmi kiegyenlítődésre és az osztályellentétek kibékítésére irányuló felhívása egy demokratikus köztársaság keretén belül az első világháború tömegmozgalmainak proletárforradalmi irányzatai ellen hat. Ezzel magyarázható az élesen visszautasító magatartás, amit a marxista kritika tanúsít vele szemben a húszas évek elején. Eltúlzott, igazságtalan vélekedések szerint Heinrich Mann ezzel a müvével egyenesen a kapitalizmus elleni lázadást akarta leszerelni. Minden hibája ellenére a „Die Armen" című regény fontos tanúsága annak a törekvésnek, hogy a néphez megtalálja az utat. A háború folyamán a tömegek növekvő antimilitarista mozgalma következtében megváltozik néhány olyan író beállítottsága, aki 1914 előtt mint expresszionista kezdte pályáját: „A költő kerüli a zengzetes akkordokat. Kürttel rivall, dübörgőn veri a dobot. Felrázza a népet disszonáns mondataival".* Johannes R. Becher e soraiban már olyan költői pátosz nyilvánul meg, amely a megváltozott életérzésre vall. A háború bor/almaitól visszariadt és a háború-ellenes közhangulat által fellelkesített ifjú nemzedék egy része új emberség-eszményt kíván szolgálni, testvéri jó viszony megteremtésére hívja fel az embereket, de ugyanakkor nincsen reális elképzelése azokról a történelmi feltételekről, amelyek célhoz vezetnének. (E kezdeményezés jelentőségét az sem csökkenti, hogy egyik-másik expresszionista költő később átment a reakció táborába.) Johannes R. Bechernél, Rudolf Leonhardnál. Friedrich Wolfnál s másoknál is * HKINRM M MANN. Essays. Berlin, 1954. Bd. 1. S. 11. JoHANNBH H BECHER: Vorbereitung - Kamarádén der Menschheit. Potsdam, 1919. A háborúellenes irodalom és a német Novemberi Forradalom irodalma