Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

akkor vált lehetővé az átmenet a forradalmi mozgalom soraiba és ezzel az új nemzeti irodalomhoz, ahol az idealista szárnyalást nem fékezték le a sötétség és félelem rabjává lett „ember-lény" tehetetlenségéről szóló elméletek. A háborúellenes tiltakozó demonstrációk, a sztrájkmozgalmak és a frontokon zajló barátkozási akciók erősítik a törekvést, hogy leszámoljanak a háborúval és a háborús bűnösökkel, összehasonlítják az imperialista háború pusztító hatását azzal a reménybeli új világgal, amelyben a tömegeknek békés lesz az élete, és amelyben az embert meg lehet változtatni. A háborús nyerészkedők és soviniszták hazájával szembeni alternatívát a lírai és drámai költészet gyakran összeköti a proletariátushoz intézett felhívásokkal, a dolgozó és tüntető tömegek megjelenítésével, de ez az alternatíva tele van idealista vonásokkal. A tömegeket aszerint ítélik meg, hogy elfogadják-e a testvéri egyesülés és az emberiség felszabadításának programját, avagy sem. Azt hirdetik: a költő járjon népe előtt; de azt már ritkábban, hogy a költő tanuljon a néptől. Mivel az expresszionista nemzedék sem vesz részt közvetlenül a tömegek harcaiban, megismétlődik Heinrich Mann konfliktusa. Az erőszaknélküliség expresszionista ideálja, amit a háborúval szegeztek szembe, a Novemberi Forradalom napjaiban ellentétbe kerül a társadalmi megmozdulással. Lesznek, akik a forradalmat határozottan elvetik, így Walter Hasenclever Die Entscheidung című művében és Fritz von Unruh Platz című drámájában. Lesznek, akik ingadoznak: elismerjék-e a forradalmi módszereket, midőn szinte lehetetlennek látszik, hogy összhangba lehessen hozni azokat az emberiség megújhodásának idealista pátoszával. Klasszikus formában jut kifejezésre ez a gond Toller Masse Mensch című alkotásában. Toller feloldhatatlan ellentmondást lát a tömeg követelései és az egyes ember idealista lelkiismerete között, ez jellemzi általában az ingadozó értelmiség felfogását a Novemberi Forradalom proletár módszereiről. Még baloldali expresszionisták is, akik úgy érzik, többé-kevésbé erős szálakkal kötődnek az oroszországi és németországi tömegmozgalmakhoz, távol állnak a marxizmustól, egyfajta munkamegosztásra gondolnak munkásosztály és a költők között. Ezt Ludwig Rubiner így fejezi ki: „A proletár a kapitalizmus gazdasági múltjától, a költő pedig a kapitalizmus érzelmi múltjától szabadítja meg a világot. Az emberiség bajtársai világforradalomra szólítanak fel benneteket."

6 Más szavakkal: Ludwig Rubiner úgy látja, hogy az új etikai és morális értékek nem a munkásosztály reális harcain belül, a gyakorlatban születnek meg, hanem az állítólag örök érvényű normák fegyvertárából kell venni azokat. Ez az etikai jellegű szocializmus a Novemberi Forradalom folyamán legtöbbször anarchista színezetben jelenik meg. A forradalmi válság éveiben megfigyelhető fordulat a munkásosztály felé ennek az ideológiának a jegyében megy végbe, és ez lényegesen gátolni fogja a történelmi helyzet reális megértését. Az etikai szocializmus álláspontjáról kiindulva az emberi közösség eszményének (miképp azt Gustav Landauer és más teoretikusok kifejtik és számos költő is elfogadja) folyton ellentétbe kell kerülnie a társadalmi valósággal. A forradalmi munkásosztály minden konkrét megmozdulása költői lamentációhoz vezet, az írók az eszmények „beszennyezését" panaszolják fel. Az expresszionizmustól mint uralkodó irodalmi áramlattól, többen megváltak később, az tfcpfMxIonizmus a forradalmi valósággal szembesülve összeomlott, mivel az etikai szocializmus különféle változatai nem alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék az irodalomban a forradalmi osztályharc valósághű, történelmileg RUBINBR: Nachwort. Kameraden der Menschheit. Potsdam, 1919. S. 37. Magyarul: Helikon, 1969. 2. 245.