Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása

nemzetközi marxista és haladó szellemű irodalomkritika vitáiban és a nemzetközi viták magyar nyelvű tükröződésében, amelyeknek Brechtet érintő változatait az alábbiakban futólag át kell tekintenünk. Nem kétséges, hogy mindkét tendenciának szükségszerűen a realizmus — az ismeretelméleti realizmus — körén belül kellett esnie. Valóságtagadó, azaz „antirealista" szocialista költészet: contradictio in aűjecto, nem lehetséges. A realizmus koncepcióján belül azonban a szocialista művészet és irodalom egyik tendenciája és az ezt képviselő kritika bizonyos stíluseszközök használatához kötötte a realista módszert, míg a másik — s ez volt Brechté és társaié — az alkotómódszer realista voltát nem kapcsolta össze előre meghatározott és kötelező formai kritériumokkal, hanem a művészet céljától, hatásától tette függővé és hangsúlyozottan előtérbe helyezte az alkotó egyéniségét, a művész szubjektív állásfoglalásának érvényesülését. E két tendencia nemzetközi méretű mérkőzése befolyásolta Brecht költészetének további sorsát a mi irodalmunkban is. A harkovi írókongresszus határozatáról a Korunk mindjárt 1931-ben beszámolt: a művészetben és az irodalomban vissza kell térni azokhoz a formákhoz, „amelyek lehetővé teszik a történés egészét a dialektikus marxizmus alapján kifejezni". Ettől aligha függetlenül írta Bálint György 1932-ben, A Tollban, hogy az „izmusok" tehetséges művelői: Kassák, Kaiser, Toller, Cocteau, Hasenclever és a többiek régen túlhaladtak fejlődésük korábbi fokán, és ámbár a fehér emberiség nagy „Sturm und Drangja", a világ társadalmi válsága nem ért véget, „új klasszicizmus körvonalai" vannak kibontakozóban. A kibontakozás feltétele azonban a szocializmus megvalósulása. „Ha majd mindenütt kiépül a kollektív társadalom - vélte Bálint György — , ha majd egész Európában kifejlődik és nagyra nő az új szociális ember, akkor majd teljes nagyságban ki fog bontakozni az irodalom és művészet új klasszicizmusa is." Majdnem ugyanezt az álláspontot képviselte a Korunk cikkírója, Babos Antal (Becsky Andor), aki 1933-ban másodiknak ismertette magyarul az „epikus" és a „drámai" színház Brecht által a Ma/zűgonny-opera végén egymással szembeállított kategóriáit. Forrásai alapján Brecht irányát nemcsak hogy nem tartotta proletármüvészetnek — mert azt majd az uralomra jutott proletariátus fogja megvalósítani -, hanem egyáltalában alkalmatlannak tekintette arra, hogy a proletariátushoz szólni tudó művészet legyen. Ismerve az egykorú német szocialista sajtót, Lukács Györgynek az Ernst Ottwalt és Szergej Tretyakov módszerét illető bírálatát s az ezzel és Brecht „tanító színdarabjával", A rendszabállyal kapcsolatos vitákat, a szerző lényegében összefoglalta azokat a kritikai szempontokat, amelyek már akkor s később a XIX. századi líra, epika és dráma formai örökségét nem követő irányzatok képviselői ellen, valamint személyesen Brecht ellen felmerültek. Babos Antal cikke ezek közül felsorolja a leglényegesebbeket: az „anarchikus", nem dialektikus gondolkodást, amely a XX. századi polgári társadalom behatásának tekinthető; a „stíldemokratizmus" hiányát, ami a széles tömegeket megakadályozza e művészet megértésében; az intellektualitás túlhangsúlyát a szemléletes képiség helyett; végül a gyakorlat és az elmélet állítólagos szétválasztását - ami személyesen Brechtnél oda vezetett volna, hogy a színház válságát formai válságnak tekintette...," holott nem az epizálás, hanem a 4. rend uralomra kerülése segít majd a színházon".

11 52F o

ie Brecnt Lukács-Debatte. Sinn und Form, 1967.1 sz 235 269. Magyarul: I lelikou 1967. 2. sz. 226 244. E. Q.: A forradalmi irodalom problémája. Korunk, 1931. 55 - 56. - BÁLINT OYAROY: Az izmusok születése és halála. A Toll, 1932. június 29. - BABOS ANTAL: A materializmus művészete Nemetországban. Korunk, 1933. 20-29. - Becsky Andor szíves szóbeli közlése