Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

Holnap elébe futunk a tavasznak és a zsendülő föld még méhében tartja a virágot, mi már meghordozzuk a virágzást a tavaszi talajon. Holnap a görnyedő munkás megáll, és mire kiegyenesedik, előtte-mögötte nincs más, csak ő, s százezrek mesebeli testével keresztülmenetel egy rengő országon." Révész nem ment végig a megkezdett úton. Mások előbbre jutottak nála, s bár a naturalizmus, s a szimbolizmus éppúgy forrása írásaiknak, életművükben mélyebb a realizmus igénye. Nagy Lajos első írásaiban a naturalista környezetfestés mély pszichikai igénnyel párosul, s olykor a társadalmi háttér keresésével, s izgalmas rádöbbenésekkel is. Az isznak a letört emberek ugyan valóban csak a valóság egyik szelete a művész tudatának prizmáján keresztül nézve, de az író szándékolt objektivitása mögül föltörnek a lázadás keserű hangjai; a mélybe kényszerítő társadalmi erők kegyetlen nyomása a dolgok felülete alatt feszül. Az Egy közülünk megdöbbentően éles rajza a hatalom nyomása alatt létrejött lelki átalakulásnak. Nem fanyar realizmus ez, hanem az írói tudatnak személyes erőfeszítéssel közömbössé hűtött, élessé csiszolt kése, mely úgy hatol az emberi valóság mélyébe, hogy semmi vissza ne riaszthassa mindannak a bemutatásától, amit föltárni képes. A kitűnő írásban Gáli János közkatonát, egyszerű parasztlegényt tüntetésre vezénylik ki. Egész lénye ellenszegülne a parancsnak, de egyéniségét vesztve érzi, hogy láncszeme egy tőle független, fölénőtt erőnek: „Keresztülszúrom még a saját apámat is, az istenit neki", e kijelentés jellemzi átalakult magatartását. E kegyetlen következetességgel ábrázolt, a hatalom erőinek nyomása alatt létrejött tudatváltozás, azaz az általános emberi gyöngeség fölötti fanyar szánalmat a címadás jelenti. Ez a torzuló, belsejében ellenállni nem tudó ember: Egy közülünk. Az ember lelki alkatának, idegéletének tanulmányozása viszi el a szexualitás problémájának kutatásához. Egyik gyakran visszatérő témája a nemi nyomor; akár úgy mint az Álom hőséé, aki este hazafelé menet szép, kívánatos, fiatal nővel találkozik, föl is ébred vágya, a nő ki is kezd vele, de nincs pénze, s ott kell a lányt hagynia. Éjszaka, álmában föltámad a leány képe s ő álmában boldogan szeretkezik vele, hogy leverten, fáradtan, növekvő undorral ébredjen élete rideg valóságára. A társadalmi körülmények miatti szexuális kielégületlcnség mellett a csúnya nők prüdsé^be burkolt áltartózkodó, szemérmeskedő nemi éhségét is frappáns, időnként gúnyoskodó, időnként rokonszenvesen együttérző, szánakozó írásokban rajzolja. Van, ahol a lélek rejtelmeinek keresése közben a romantika színei, hangulata élednek újjá, hogy a végsőkig élezzék a motívumok pszichikai hatását. Másutt a valóság egy jelenete már majdnem szimbolikus erejű jelképpé növekszik. A kivándorlásra készülő kocsis, miután egzisztenciája már nem kényszeríti megalázkodásra, nem tűri el a kasznár gorombáskodását. Ráfogja a gereblyét, mire a kasznár meghunyászkodik. Eddig egész, következetes az írás, s az erő előtt megrettenő, omlatag hatalom méltó jelképe lehetne a novella, de a naturalista lélekbúvár tovább írja történetét. „A kasznár megijed ugyan", ellenben megkönnyebbülés céljából elhatározta, hogy a lovászgyercket - ha majd az egyedül lesz - meg fogja pofozni, mert a pimasz csak tétlenül állt, és hallgatta, nézte, mit cselekszik vele az az „elvetemült cinkostársa". Kispolgárok, nyomorgó diákok, távlattalan életű kishivatalnokok, esendő, a körülményeik által házasságon belül, kívül prostitúcióba kényszerltett nők, gyáva hatalmaskodók Nagy Lajos novelláinak alakjai. Naturalista módszerén átüt a mind tudatosabb lélekelemző hajlam s a sűrítés vágya, bár a túlíró részletezés olykor a szükséges és elegendő határait még túllépi. Modernsége nem annyira ábrázolási módjában, mint emberszemléletében van. Annak látásában, hogy minden ember lelki alkata, ha 46