Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése

lomból íródott, hogy a csoport tagjai belátták: amit addig csináltak, az semmiben sem különbözött a Mloda Polskától. A lengyel áramlat megegyezett a német expresszionizmussal abban, hogy metafizikus volt, hogy az érzékelhető valóságot nem tartotta igazi valóságnak, s annak esetlegességén túl a dolgok lényegét kereste. A bergsoni pszichológiai alany az intuíció villámfényénél pillantja meg a transzcendentális objektumot: a dolgok, a világ igazságát: „a szép mindeddig szoros kapcsolatban állott a látható, tapintható valóság jelenségeivel ... Az expresszionizmus mint metafizikus áramlat számára a külső a belsőhöz képest semmi. Ezért fölöttébb könnyen lemondunk a szépségről az igazság nevében."

12 Ebből az igazságkereső akaratból fakad az expresszionizmus etikus jellege. Az esztétikum és az etikum azonosítása — mely általában jellemzi az expreszszionizmust — ahhoz vezetett, hogy a szimbolizmus szépségideálját megtestesítő fogalmakat, az esztétizálást ugyanolyan üres, a konkrét valóság híján levő absztrakciókkal operáló etizálás váltja fel. Ennek ellenére vagy ennek következményeként az expresszionisták igyekeztek ledönteni az előző korszak művészi elefántcsonttornyát, s a lényegre törő akarat nevében a valóság szélesebb körét kívánták bevonni a költészet témái közé. Olyannyira, hogy programjukban feltűnik az összes korabeli avantgárdé irányzatra jellemző vonás: a költészet megszűnésének, a költő munkássá válásának a gondolata: „Nem akartunk költők lenni, akik az életet csak az esztétizáló fantázia prizmáján keresztül szemlélik. Az igazi veszély nem rajtunk kívül, hanem bennünk van, abban, hogy elfelejtkeztünk a bölcsességről és a szépségről. Abban, hogy a költőkből és a gondolkodókból Übermensch-eket csináltunk, olyan kivételes egyedeket, akik az emberiségnek mintegy luxuskiadásai voltak. Abban, hogy ahelyett, hogy tömegesen — kivétel nélkül mindenki ! — a mindennapi élet művészeivé és filozófusaivá váltunk volna, étel és ital után rohanó, a kézzel fogható, tehát az egyedül .valódi' gyönyört hajszoló gépekké lettünk, szív és lélek nélküli gépekké." 13 A költőnek ez az új, nem annyira költőként, mint inkább a tömeggel együtt élő prófétaként való felfogása, s az ebből következő messianizmus volt az egyetlen, ami az expresszionisták költői gyakorlatában meg is valósult. Ez a messianizmus eszmei-politikai síkon is következetes volt. Ennek nevében vetették el a háború szörnyűségeit, s természetesen - az osztályharcot is. Sturéknak egyetlen válaszuk létezett a felmerülő társadalmi kérdésekre: a mindent megoldó Szeretet. E tekintetben a legjellemzőbb Zegadlowicz költészete. Zegadlowicz a Czartak nevű irodalmi csoport egyik alapító tagja volt. A Czartak-isták a Beszkidek hegyi lakóit énekelték meg olvashatatlanul silány versekben. A kapitalista nagyváros, a modern élet zsivaja, az elidegenítő valóság elől ők a hegyekbe menekültek, s ott kívánták megtalálni eszményüket: a testvéri közösségben élő, romlatlan, harmonikus egyéniségű embert. „E Hegyi Köztársaság legmagasabb csúcsairól akarjuk szétteríteni a fényt a világ minden részére, annak a százados igazságnak az értelmében, hogy minden öröm fentről jön."

14 A szociális kérdéseket i> a mindent átfogó szeretetnek kell megoldania, az ariánusok (a Czartak név egy, a Beszkidekben levő XVII. századi ariánus kolostor neve) szegény közösségeinek a mintájára: '"Czego cheemy. (Mit akarunk). Zdrój, 1920. IV. évf. 5-6. sz. •« Uo. U EDWARD Kozncowaici: Do czytclnika. (Az olvasóhoz.) Czartak-Zbiór poetów w Beskidzie. (A Beszkidek költőinek antológiája.) 1925. 10.