Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Hídvégi Jenő: Hernádi György
vállalkozott a téma átköltésére, terjedelmes és drámai izzású poémájában modern időbontó technikával, retrospektív módszerrel jeleníti meg a biblikus történést. 17 Drámájában, mint R. Graves, Hernádi is a leigázók elleni felszabadítási küzdelemre koncentrál, de őt Judásban a reálpolitikus egyik ősalakzata érdekli és még inkább az, hogy mi történik az eszmével s az eszme hordozójával, a sokrétű politikai történések közepette? Hogyan viszonyul egymáshoz az eszme és az eszme testetöltése, a gyakorlati megvalósításért folyó küzdelem? Érdekes alak Hernádi Judása, felvilágosult racionalista az ókori Júdeában, aki nem hisz az írásban, a csodákban, megveti a papi betűrágást s mély intellektusa mellett is tele feszült, robbanékony akarattal, tettvággyal. Kolerikusan gyűlöli a római megszállókat, de megveti az idegen hódoltságot alázatosan-bölcsen szolgáló főpapi kasztot is. Nem vallási megváltást akar, első pillanattól kezdve hazája gyakorlati, politikai felszabadításáról sző terveket, és minden percét e nagy elhatározásnak rendeli alá. Jézus hívévé szegődik, noha tele van ellenérzéssel a tehetetlen béketűrés politikájával szemben, őszinte megnyilatkozásai a názáretiek hitelveiről már nem is egyszerű felvilágosultságról tanúskodnak, hanem sokkal többről, mintha a XIX. századbeli Nietzsche mennydörögne bennük, a gyámoltalanok gyülekezete ellen. Miután azonban sokan vanna*k és szegények, Júdás elsősorban az ő megszervezésükre gondol. Később úgy dönt, hogy a megszállók fegyveres ereje ellen a főpapságot is mozgósítani kell. A nyugalmukat, hatalmukat féltő főpapok azonban elutasítják a részvételt, sőt Júdást is lebeszélik a megmozdulásról. Júdás azonban hajthatatlan, mire elfogatják s ő a fogságban elárulja Jézust. Annan, Jeruzsálem főpapja alkut kínál Pilátusnak, a római helytartónak a készülő felkelés csírájában való elfojtására: eszerint a helytartónak ítélkeznie kell Jézus felett, a többi lázadó megbüntetése a papság dolga. A tétovázó helytartót az a jelenet győzi meg Jézus elítéltetésének szükségességéről, amelyben Júdás felelősségre vonja őt, megbélyegzi mint elnyomót és Jézus büntetését is magára akarja vállalni. Ez a feszült, sűrített jelenet a darab erőssége, amely Hernádi dramatikus és prózaírói készségéről tanúskodik. A dráma végén a haldokló Júdás ezt mondja a keresztre feszített Jézusnak: „Elárullak, ahogy minden ember elárult, és el fog árulni — én csak az első voltam." Az ötfelvonásos dráma reálisan ábrázolja a kor osztályviszonyait, az elnyomók és elnyomottak helyzetét, a népi felszabadító harc politikai és társadalmi feltételeit, beleértve a szükséges szövetségi politikát is. Júdás alakja érdekes, hiteles, de az eszme és valóság közti konfrontációból leszűrt tanulság túlzóan általánosító. Hernádi Judása ugyanis vallomásával egy konkrét történelmi helyzet konklúzióit abszolutizálja, amikor azt sugallja, hogy megvalósulásával tulajdonképpen minden eszme magában hordja pusztulását. A dráma szövetét átjárja a szeretet mindenható erejének eszményített értelmezése, apoteózisa. Ez csúcsosodik ki Júdás és Pilátus konfliktusában és ez a szeretet kettejükben lényegében a pólust és antipólust hatja át. Bonyolítja a végkifejletet Júdás katarzisa, aki attól a pillanattól kezdve, hogy mestere rejtekhelyét felfedi - tehát az árulást végrehajtja -, megszűnik a politikai cselekvés logikája szerint eljárni, felhagy felszabadítási tervével és lelkiismereti válságában szinte megtérve kínálja fel életét Jézusért. A Júdás Hernádi életművében a Kassák-féle rezignált szemlélet felélénküléséről tanúskodik. Kedve/., talapi! s/nKdtak a dráma megírásaim/ az alkotás külső és belső körülményei, a költő rosszabbodó közérzete. Itt sem szükséges azonban sok magya17 RÓNAY OYO»OY: Júdás (I V. felv.) Vigília, 1970. 11. 95 VI. 400. 412
