Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Jordáky Lajos: Korvin Sándor

Hazatérése után nehezen tud visszailleszkedni a hazai valóságba. Különben is a királyi diktatúra még azt a kevés szabadságot is megkezdte felszámolni, ami még volt. Sikerül mégis bevonni a tevékenységét megkezdő szocialista írók csoportjába, amely a Munkás Athenaeum keretében működik s az Építőmunkás Otthonban tartja összejöveteleit. Korvin azonban inkább csak passzív résztvevője a csoportnak, aki jelenlétével igazolja a szocializmushoz tartozását, de nyilvános előadásokon nem vesz részt - képtelen a tömegek elé állani -, és írásokat sem ad az akkori kiadványoknak és lapoknak. Mégis a spanyol köztársaság ügyét szolgálja, amikor lefordítja Malraux regényének - l'Espoir - egyik legszebb részletét, a No passarant s azt egyik nagyváradi lapban publikálja. A meghasonlás éveiben Korvin esztétikájába és irodalomszemléletébe a humanista katolikus költészet lassú beszüremlése is megkezdődik. A Korunkban 1938-ban megjelentetett egyetlen cikkében Francis Jammes költészetében fedez fel rokonvonásokat: „Keresztény költő volt s ugyanakkor a természet embere. A kisváros s az otthon poézisét szólaltatta meg s az együgyű lények, a szólni nem tudók szószólójává szegődött. Az állatoknak és virágoknak a bizalmasa és a kakukórás ebédlő vén bútoraival ugyanolyan meghitten elbeszélgetett, akár látogatóival. Verseiben az angelusok harangszava csendül meg s az erdő-mező illatába az ódon interieurök legfinomabb burnótja vegyül." Jammes nagy érdeme, hogy a szimbolizmus korában szólaltatja meg a természet hangját: „Jammes nem volt forradalmi újító. A gyermeki hit s a természet mélyen rejtőző forrásait fakasztotta fel egy profán kedélyű korban, amely mohón vetette magát a városi élet s a technika bábeli ábrándjaiba. De sikerének éppen ez volt a titka. Költészetének tiszta forrásainál kortársai egy pillanatra felüdültek és kissé talán meg is tisztultak".

30 A Jammes-cikket 1940-ben egyetlen kis tanulmány követi Racine-ról születésének 300-ik évfordulója alkalmából.

31 Közben azonban rengeteget olvas és tanul. Úgy látszik, hogy barátainak végül 1940-ben sikerül kizökkenteni irodalmi passzivitásából. A Korunknál ismét megkezdi kritikusi tevékenységét. Kodolányi Jánost méltatja, aki elbeszéléseiben „a magyar valóság feltárásában Móricz Zsigmond realizmusát fejleszti tovább - új élményekkel, új szociális szempontokkal és ideges, modern érzékenységgel".

31 Horváth Imrét most már igényes költőnek tartja, aki nagy fejlődésen ment keresztül.

33 Ismerteti még Eugene Dabit naplóját, ennek az „ízig-vérig művész"-nek a munkáját, aki szerette az életet s tele volt mindig halálfélelemmel, aki többet éhezett, mint jóllakott, s aki gyűlölte és félte a halált s ezért állította életét a szocializmus szolgálatába.

34 De hol marad a múzsa? A Magam ellen óta eltelt három év s egyetlen verse sem jelent meg. Most se eredeti verssel jelentkezik, hanem Jules Romains Himnuszával íme Francis Jammes dicsérete után Jules Romains művészi értékű, de humanizmusa ellenérc sem a szocialista eszményt szolgáló verse. ••Francis |ammes. Korunk, 1938. dec. 1081. Racine. Korunk, 1939. nov. 1006-1008. • Kodolányi János elbeszélései. Korunk, 1940. ian. 94. • Horváth Imre versei Korunk, 1940. márc. 286 -287. M Eugène Dabit naplója. Korunk, 1940. febr. 187-189.