Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Jordáky Lajos: Korvin Sándor
kút kis terén álmodozhat, a Sorbonne és Louvre gazdagítja szellemét s azt a levegőt szívhatja, amelyet Romain Rolland, André Gide és Louis Aragon. Végül is eljut Párizsba. De vajon a meghasonlások végét jelenti ez? Az események és élmények nem a szocializmustól elfordítva ugyan, de mégis más irányba lökik előre ezt a rendkívüli finom és bonyolult költői lelket. Mielőtt azonban ezt vizsgálnánk, térjünk még egy pillanatra vissza Korvin Sándor esztétikai és irodalmi tevékenységéhez. A költészetben megnyilvánuló új realizmus nem gazdagítja ugyanakkor esszéírói és kritikai munkásságát, mint 1935-ben. Egyetlen nagyobb esszét sem ír 1936-ban és 1937-ben, párizsi útja előtt. Verset alig fordít. A két Arghezi-vers és a román népballada fordítása azonban azt bizonyítja, hogy ezen a vonalon is lankadt érdeklődése a csak mozgalmi jellegű szociális költészet iránt. Annál több prózát fordít I. Ehrenburg, Claude Gompel, E. Dabit, J. Giono, Manuel Azana, Avgyejenko, Gorkij, Alex. Sahia és Const. Stere prózai műveiből, L. Guillaux-nak a regényről és regényíróról szóló tanulmányából, és M. Sachs és J. R. Bloch írásaiból. Ismerteti az 1936-ban indult román marxista folyóiratot — Era Noua — a francia költészet körül folyó vitát, amely az Inquisition című párizsi folyóiratban folyt J. M. Monnerot és Tristan Tzara között, valamint Pierre Herbart tanulmányát, amelyben a formalizmust az irodalom zsákutcájának nevezi. A hazai irodalmat is fásultabban figyeli. Fiatal költőkkel szembeni jegyzetei most is a lényegre tapintanak, Herczka és Aszódy költeménye — véleménye szerint - megáll ugyan a lábán, mert nem vers, hanem „szabadversbe szedett próza", bár eleve szerencsétlen kísérlet, amikor ketten akarnak lírát írni. „Egy fél ihlet meg egy fél ihlet nem egy egész ihlet, hanem csak két fél ihlet". 24 Van azonban ekkor is három olyan kritikai írása, amelyben példamutató elvszerűséggel foglalkozik három polgári íróval. Nylrő József az egyik, akinek elbeszéléseiről ír s megállapítja, hogy hősei nem valóságos emberek, hanem „mondai szörnyek", az író maga pedig a valóság helyett „még ma is egy romantikus irodalmi eszménynek hódol" és hiú képzelgéseknek él. „Mondákat és adomákat kelt és terjeszt a népről, holott annak élete éppoly valóságos, csodáktól elkerült, szürke, mint a miénk és épp ezért rég megérett egy ihletett és hű realizmus számadására." 88 Ugyanilyen élesen veszi kézbe a tollat Molter Károly előítéleteivel szemben. Üdvözli az írót, „aki nem szobaember, hanem tevékeny természet" s akiben a társadalmi élet következményei „egybeesnek tulajdon belső követelményeivel". De sajna Erdélyben az írók nem veszik példaképnek J. R. Blochot, André Malraux-t, a számos orosz és nyugati írót, akiknek a szabadság megvédése és kiteljesítése a céljuk. „A megkopott írói civilbátorság, mint a rozsdás kard, nem az üvegpapírtól, hanem a harcban kapja vissza a fényét" .. n Határtalanul lelkesedik viszont Balázs Ferenc A rőc> alatt c. regényét olvasva. „Kivételes könyv, kivételes pap ! Friss, szellős, biztos próza, lendületes előadás, őszinte páthosz" ... „igazi, legjobb erdélyi próza", amely a szocializmus irányába mutat s ha van benne valami kifogásolható, az az, hogy túlságosan leszűkíti a világot kicsiny falujára. 27 "Cinquez. Korunk, 1936 nov. 989. • Székelyek Korunk, 1936. okt. 893. i? £j:.*? e ! lem *• •enrwdaság" rögeszméi. Korunk, 1936. Jún. 558 bgy íalusi pap Önvallomásai Korunk, 1936. szept. 793-795.
