Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
Azokban az években, amelyekről beszélünk, a gondolkodó embereknek természetes reflexük volt a bizalmatlanság. Voltak, akiket a szépségtől, az emberektől is elidegenítettek a fenyegető veszedelmek s a keserves csalódások. Bálint György közelebb húzódott a remekművekhez s általuk az emberekhez is. Fogékonyságának ez a másik titka. Mindenünnen hozzá szóló üzeneteket hall. Radnóti kötetében a maga titkos érzéseire ismer. Az üzöttség, a kiszolgáltatottság, bármilyen idegen életanyagban öltsön is formát, személyes ügye. Ez az alapélmény magyarázza Veres Péterrel vállalt rokonságát, ez teszi fogékonnyá Chaplin riadt ügyefogyottsága, de még a sokkal életrevalóbb Svejk és Ábel sorsának rajza iránt is. Ám, ha bírálatainak gazdag gyűjteményére gondolunk, egyre több olyan teljesítmény ötlik eszünkbe, melyet nehéz volna szorosan személyes gyökerű invencióból eredeztetni. Igaz, Thomas Mannhoz és másokhoz a homályt oszlató, titkokat fejtő, rendet teremtő értelem után való szomjúsága juttatja közel, de a szürrealista müvekben is ráérez a valóságra. Ha Gorkijt olvassa a ,,mély és igaz életöröm", az erő és a bölcsesség ejti meg, de lenyűgözi Csontváry őrülettel határos megszállottsága is. Az „elementáris", a „dyonysoszi" gyakran visszatérő dicsérő jelzői. Rabelais féktelen testi-szellemi étvágya ámulattal tölti el, Katajev könyvében az élet „patakzásában" gyönyörködik, s mindig felfénylik a hétköznapok poézise, a szürke sorsokban rejlő nagyszerűség láttán, de épp olyan fogékony a maga mélységeibe alászálló József Attila, a lebegő dolgok, az „imponderábiliák", a homályos összefüggéseket napfényrehozó, a mítoszt realitássá lényegítő alkotások iránt is. Legtöbbre a lényeget felismerő cselekvésértékü müveket becsüli, legközelebb a szocializmusnak elkötelezett írók állnak hozzá. Az élet sűrűjében haladók s akik bátran mérkőznek a veszedelmekkel. „Elvonultan könnyű hűnek maradni az elvhez — bent a forgatagban kell hűnek maradni hozzá, az a nehéz és az az igazi" — írja Tolsztojról szólván, de mikor az irodalom egyetemességét védő Babits Mihállyal áll szemben, akkor — bár sok a fenntartása — az apolitikusságban is felismeri a humánum érdekét. Nincs a kornak fontos üzenete, melyet felfogni ne tudna. „Ilyen az élet? — kérdezi Martin du Gard Vén Európáját olvasva, s így válaszol: „Nyilván ilyen ... helyesebben ilyen is." M Magától értetődő, mégis sokat mondó válasz ez. Bálint György kritikusi tehetségének egyik legpéldásabb vonására utal: arra a meggyőződésre, hogy az élet és az ember gazdagsága végtelen s ebből az igazi író mindig felfedezhet valamit. „Igazi íróból — Írja — sohasem hiányozhat a nietzschei .intellektuális lelkiismeret', mely semmit sem hisz el, semmit sem fogad el készen, hanem minden jelenséggel szemben felteszi az alapvető kérdéseket." 45 Az író eme jogát elvben sokan elismerték, de Bálint György az idegeivel is tudta, hogy az író elől semmilyen elmélet és senki emberfia nem írhatja el az igazságokat, mivel az író teremt, s igazsága mindig születik. Ezért érhette mindig új és új meglepetés, ő is ismerte olvasmányaiból és az elméletből a cselédi élet lényegét, Illyés könyve mégis eszméitető módon hat rá, titkokat tár fel előtte. És a titok, a varázslat, a csoda, a beavatódás lehetőségére mindig készen volt. Ezért terelte nyugtalan szomjúság a könyvekhez. Nem „vizsgálta" a műveket, hanem élt velük. „Számomra a vers - éppen nehéz időkben - olyan fontos, mint a japánoknak a tea ... Nem is értem, hogy tud a legtöbb ember teljesen versmentesen élni." 6 * Tudója volt a szakma M Uo. II. 371 M Uo. II. 179 "Uo. II 468.
