Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
ezt ő sem ismeri fel, de annak a szellemi renyheségnek, melyre a védettség és a szűkebb közösség eleve bizonyos egyetértése kapatja az embert, nála semmi nyoma. Úgy áll helyt, mintha egyedül az ő teljesítményén, érveinek erején, szellemének vonzásán dőlne el a szocializmus sorsa. Hogy gondolt-e erre, nem tudom, de hogy munkatársai serénységével nem volt elégedett, arról levelei tanúskodnak. Úgy érezte, hogy frissebb szemű, értőbb írástudókra volna szüksége a Korunknak. Az 1939-es évfolyam beköszöntőjében előtanulmánynak minősíti mindazt, amit a lap addig tett. ,,A Korunk most érkezett a férfikorba" — írja. Ez a számvetés talán mégis túl szigorú s inkább minősíti az igényt, mint a teljesítményt, hiszen Balogh Edgár növekvő szerepe a lapban, Újvári átállítása nekivalóbb témákra, sebzetlenebb, elfogulatlanabb, vagyis vitaképesebb erők mozgósítása 51 világos jele annak, hogy Gaál Gábor mint szerkesztő is megtette a magáét lapjának hitele és hatékonysága érdekében. S nincs is magyar nyelvű marxista folyóirat, mely nagyobb joggal mondhatta volna el magáról, hogy „Nem volt korfontosságú eszme, könyv, ember, esemény, összefüggés, giccs és remek, eredmény és visszaesés, láng és perje, amivel ne néztünk volna szembe". 52 Csakhogy ennek a hatalmas teljesítménynek mindig csak egy részét, viszonylag szűkös részét képezte az irodalmi bírálat, s a munkatársak között alig-alig akadt vérbeli irodalomkritikus. Gaál Gáborhoz fogható bizonnyal nem volt. Fábry Zoltán, aki eszmei éberség, invenció és írnitudás dolgában állta vele a versenyt, mint maga mondja, elvesztette folyamatos kapcsolatát a hazai irodalom életével, s ekkoriban jórészt a német irodalommal foglalkozik, s ott sem annyira a müvekre figyel, mint inkább a bennük vagy mögöttük sötétlő ellenségre, a fasizmusra. Barta Lajos, a naturalizmustól az izmusokon át a szocialista realizmusig hullámzó pályája során sok mindent megélt és megtanult abból, amire a fiataloknak nem volt szemük. Kortársai: Kosztolányi, Juhász Gyula, Komját művészete iránt talán ő a legfogékonyabb, de az új jelenségeket, önmaga és kortársai egykori teljesítményének ormáról nem tudta érdemük szerint merni. De ha tudta is, kitűnő felismeréseinek fényét akkor is elhomályosította az előadásában túltengő lírizálás, a nehézkes szóösszevonások s a szeszélyes nomenklatúra által elrontott stílus zavaró közege. Vass László, aki a Magyar Nap bírálatainak zömét írta, még kevesebb maradandót alkotott. Pedig a határokon kívül élő írástudók közül ö reagál a legfrissebben arra, ami a magyar irodalomban történik. A Korunk több kritikusánál szervesebbnek látja az irodalom folyamatát, szorosabb rokonságot tart a Nyugat esztéta-szárnyának humanizmusával, érzelmi-szellemi közössége a népiekkel mélyebb, azonosulása József Attilával teljesebb, de jó a kapcsolata a Szép Szó gárdájával is. Később Jarossékhoz csapódik, de míg a Magyar Napnál van, irodalompolitikája pontosan illik a lap vonalába s a lap, kommunista lap. Álláspontja a Szovjetunió védelmében, a spanyol polgárháború ügyeiben, a magyar kisebbség dolgaiban, s minden társadalmi és kulturális kérdésben félreérthetetlen. Az ellenséggel nem alkuszik, de becsül minden érde"i- alkotót és jelentős szellemi teljesítményt. Rá van utalva a magyarországi irodalmi műhelyek segítségére, és a csehszlovák állam nem is állja ennek útját. Tény, hogy a Magyar Nap hibátlanul beszéli a szövetkezés nyelvét, s Vass László munkájában is ez a tiszta beszéd a maradandó, a sok újságcikkből összeálló lelkes szolgálat értéke. . " PI SZABÓ IMME: Búcsú a Tanútól. Korunk, 1937. 2. sz. 150; KBMÉNY GÁBOR több « :, p A ma Ky' ,r lelkiismeret történetéhez. Korunk, 1937. 7 8. sz. 616. • Korunk, 1938. 1. sz. 1.
