Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
látszatát, s egyéni tévedésnek bizonyulnak. S ha fellapozzuk Bálint György ugyané kérdésekről írott cikkeit, még inkább megbizonyosodhatunk erről: ,,ő átélte a béressors dialektikáját, és ezért nem gondolt rá, hogy sok olvasója szükségesnek tartja a dialektika tőrvényeinek szabatosabb kifejtését" — írja Illyésről Veres Péterrel vitázva. 44 A Számadást pedig, Molnár Erikkel szöges ellentétben, épp az önünneplés ellenpéldájaként, a tényeket érvényhez juttató, puritán önvallomás mintaeseteként méltatja: „Veres Péter könyve elejétől végig önmagáról szól és mégis feltűnően személytelen." 45 S itt érkeztünk ahhoz a ponthoz, melynél a népfront-politika nyeresége leginkább kitetszik. Bálint György és Gaál Gábor ismerhették ugyan egymás írásait, de az egyező gondolatokhoz nem kölcsönzés útján, hanem a szabadon érvényesülő közös dialektika jóvoltából jutottak. A korábbi háborúskodásokból adódó szubjektív és efemer szempontokat felváltja az új tények gondos mérlegelésén alapuló bírálat. Csak ez magyarázhatja, hogy az egymástól távol és eléggé elszigetelten alkotó marxisták a legbonyolultabb kérdésekben is azonos véleményre jutnak. Bálint György például a népiek és a Szép Szó körének viszályában már Révai előtt kifejti a meggyőző szocialista álláspontot. De legpregnánsabban az Erdélyi-ügy kapcsán nyilatkozik meg a felszabadult elmélet eligazító ereje. Erdélyi ugyan nem vitt fontos szerepet a nemrég alakult Márciusi Frontban, de Solymosi Eszter vére címen közzétett verse olyan felzúdulást váltott ki a népfrontot amúgy is ellenző Ignotusék s az iránta helylyel-közzel ugyancsak bizalmatlan marxisták körében, hogy maga a sarjadó szövetség léte is kétségessé vált. Ekkor szólalt fel teljesen egybehangzó érvekkel a Magyar Nap, a Gondolat s bennük Vass László, Révai József és Bálint György. Világos és kíméletlen szóval Erdélyi ellen, de óvó, szigorú felelősséggel a Márciusi Front jövője iránt. Szigorú felelősséggel, vagyis öntisztító számadást, önmaguk elhatárolását sürgetve a népiektől, s megkülönböztető józanságot Zsolt Béláéktól. A legégetőbb kérdésekben tehát már megvolt a biztos eligazodás iránytűje, de ezek a kérdések, láttuk, elsősorban politikai természetűek. A szociográfiák egybehangzó értékeléséhez is azok nyíltan kitetsző politikai jelentősége szolgált alapul. Révai nem is tagadja, hogy ezért foglalkozik velük, s magukkal a szerzőkkel szemben hangsúlyozza, hogy: „A valóság feltárása, az igazság kimondása a magyar parasztság helyzetéről azt jelentette, hogy a magyar intelligencia legjobbjai a parasztság szemszögéből kritizálják a magyar társadalmat, és ezzel a magyar parasztság szószólóivá, történeti akcióinak beharangozóivá, sőt bizonyos értelemben megindítóivá lettek. 4 * Vass Lászlóval, Bálint Györggyel, Barta Lajossal együtt Balogh Edgár és Gaál Gábor is törvényszerűnek véli, hogy e népről szóló müveket a nép politikai cselekedete fogja követni. Szempontunkból most nem az a fontos, hogy jogos volt-e ez a remény, hanem hogy e perspektíva jóvoltából felfokozódott figyelem olyan bonyolult kérdések megoldására képesítette a marxista kritikát, amilyennek Gaál Gábor tanulmánya esetében tanúi lehettünk. Ennek a politikai érdekeltségnek köszönhető, hogy a marxista bírálat a belsőbb esztétikai zónákban is illetékességre törekszik. Természetesen itt már differenciáltabb a kép. A határtágltás mértéke és iránya a hajlamok és képességek szerint különbözik. 44 1. m. II. 266. 44 Uo. II. 332. "Oondolat, 1937. 6. «. 318. 270
