Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
egymás ellentéteiként fogja fel. Az egyszerit esetlegesnek véli, az egyéni sorsokban nyilatkozó társadalmi törvényt, a „szintetikus képet" a dialektikus értelmezés nélkül nem érzi nyilvánvalónak. Vagyis a művészetben — épp mert az adott esetben amúgy sem „vegytiszta" — a tudós szisztémáját és a politikus ujjmutatását kéri számon. Érthető, ha így az egyszeribe, a különösbe lépten-nyomon beleütközik. Emiatt kezd Fejtő Ferenccel is késhegyig menő vitába, s bár oka van rá, esélye is a győze* lemre, mégis menthetetlenül alulmarad, mert a szocialista fegyelem jegyében mellébeszélésnek minősíti a szerelem, a halál, az esendőség, s általában a „magánélet" élményeinek megvallását, s az emberi teljesség kifejezésének igényét Fejtőre hagyja. 33 Pályájának kegyetlen tréfája, hogy alig két év múlva ő is ennek a „fegyelmezett objektivitásnak" esik áldozatul.Máig legszebb s talán legjelentősebb müvét, a Számadást a többi között azért minősíti zavaros és ártalmasán antimarxista munkának Szentmiklósi Lajos, vagyis Molnár Erik, 34 mert „Veres Péter magatartását az individualista felelőtlenség jellemzi", mivel a társadalom lényeges összefüggéseinek szemléltetése helyett önmutogatással, zavaros nézeteinek előadásával traktálja olvasóit. Válaszcikkében 35 aztán hiába érvel, hiába hadakozik, hiába magyarázza, hogy ő az osztálya életét élte s mikor magáról vall, az osztályról is beszél, önmagában másokat is kifejez, hogy erényeivel, gyarlóságaival, igaz és téves nézeteivel együtt is példázza a szegényparasztok öntudatra ébredésének folyamatát. Hiába fakad ki, hogy „Micsoda félreértése az irodalom működésének, ha még ezt is kifogásoljuk" — bírálója hajlíthatatlan. Az érvek nem segíthetnek ott, ahol a jóval hatékonyabb mű, a történelembe növő zsellér útjának látványa hidegen hagyta a kritikust. Az említett minősítések összefüggő láncolatot alkotnak ugyan, de velük párhuzamosan, gyakran a szomszédságukban kezdettől olvashatók értőbb, nagyvonalúbb, az erőviszonyokat, az egyes tehetségek súlyát biztosabban jelző bírálatok is. Legközelebbről a Gondolat érzékeli az irodalom belső mozgását. Ezért ismeri fel az Uj Szellemi Front bomlásakor egy demokratikus szövetség megalkotásának lehetőségét. S míg a Korunk elhatárolja magát és húzza a harangokat, a Gondolat, nyílt színvallást sürgető higgadt kérdéseivel már e szövetség ügyén munkálkodik. 3 * A csehszlovákiai magyar kommunisták lapja, a Magyar Nap méltó versenytársa ebben. Osztravából is látja, hogy a hazai irodalom áramlása rendkívül meggyorsult s hogy politikai töltése felfokozódott. Hadban áll azzal az „emigráns pszichózissal", mely „ ... a háború utáni Magyarországról sokáig úgy vélekedett, mint egy teljesen elsötétült földrészről, ahol az ellenforradalom orgiája minden belső erőt. jószándékot örökre letiport volna és ahol az ott maradt szellemi gárda, írók és művészek megritkult csapatja Kivétel nélkül beolvadt volna az uralkodó rendszer szolgálatába". 37 Ez a bírálat elsősorban a Prágában és Pozsonyban működő polgári radikálisok címére szólhat, de különvéleményt jelent be a Magyar Nap akkor is, mikor Barta Lajos a hazai parasztirodalom csődjét konstatálja. Rámutat, hogy Barta helyzetképe csak azért alakulhatott ilyen sivárrá, mert „nem vesz tudomást pl. Móricz Zsigmond ,Boldog emberé'ről, Veres Péter kitűnő szociológiai műveiről, Darvas József regényeiről, egynéhány "u^teri szociográfiáról". 3 * "Qondolat, 1935. 2. sz. 171. és 1935. 3. sz. 250. " Uo. 1937. 5. sz. 270. és 1937. 6. sz. 336. " Uo. 1937. 6. sz. 328. " Uo. 1936. 2. sz. 160. "Magyar Nap, 1937. ápr. 18. "Uo. 1937. jan. 10.
