Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből

hazafias és tűrhetően élő pusztai néppel szemben, a koldus szintjén létező, alázatos cselédet. Bírálatának egyetlen jól észlelhető, személyes nyereséget jelző mozzanata épp az affölött való elégedettség, hogy ezeket az evidenciákat most már más sem vonhatja kétségbe. Hasonló szemlélet kísért egy másik bírálatban is.

4 Ennek Veres Péter a szerzője, aki épp hogy elkezdte írói pályáját, s aki ekkor éli kritikusi műdése vaskorát. Ekkor a legbizalmatlanabb a „regényesség" iránt, az irodalom politikai hivatását ekkor értelmezi a legszükösebben s emellett olyan író, aki maga is sokat tud arról a világról,, amelyről Illyés könyve számot ad. „Az első gondolatom a könyv újraolvasása után, hogy milyen ,nagy' könyv lehetett volna ez a ,jó' könyv, ha ... — s ezután megírja kifogásait és főleg továbbgondolja, kiegészíti a könyv egyes mozzanatait. Elismeri ugyan, hogy a .Puszták népe' kitűnő olvasmány. Élvezetesebb minden regénynél", hogy némely része „a legtisztább és legnemesebb magas irodalom", hogy a „pátosza sehol sem tolakodó, épp ezért legyőzőén megható minden részlete". De hogy ő maga is a legyőzött és meghatott olvasók közé tartozna, az a bírálatban nem tükröződik meggyőzően. Tiszteli ugyan a mű szépírói becsét, de láthatóan jobban érdekli annak mozgósító, tettre serkentő képessége. Ezért újra és újra számon kéri az utat mutató értelmezést. Úgy véli, hogy enélkül a tények dialektikáját, cselekvést parancsoló jelentését nem érti az olvasó. Értékeli ugyan a művészi hatást, de nem éri be vele, a „szociológiai érvényességet" fontosabbnak véli, s ezt hézagosnak találja. Helyenként épp az „egyedire" irányuló művészi érdeklődést véli ludasnak ebben. Fél év múltán némileg módosítja ezt az álláspontot.

5 Elismeri, hogy a Puszták népe ..irodalomtörténetileg s talán valamennyire történelmi szempontból is legnagyobb teljesítménye a szociográfiai korszaknak". Természetét is mintha értené, mikor megállapítja, hogy „Nem tudomány és nem irodalom, hanem a kettőnek szerencsés egysége. Feltáras volt, megismerés, lényegkihámozás. Olvasmányértéke, esztétikai hatóereje, dokumentatív jelentősége vitán felül áll... szociológiai érvénye már kevésbé." A módosulás tehát nem oldja fel a keresztező szempontok ellenmondását, pedig egy közben megjelent bírálat - a Bálint Györgyé - segíteni igyekszik ebben. A belátás nem lényegült olvasói élménnyé, ennek útját eleve elállta részben saját tudása a tárgyról, másrészt az a meggyőződés, hogy a falukutatás általában elintézett dolgokkal vesződik. „Amit mi mondtunk (ezen a marxistákat érti Veres Péter), hogy itt Pedig már nem segít csak egy új társadalmi rend, azt még nem hiszik. Ők maguk tarják látni. No lássuk, hogyan látták" - kezdi egyik bírálatát. Molnár Erik pedig, akiben az agrártörténész állja el a kritikus útját - mint láttuk -, egyenesen képmutatásnak véli a megrendülésről tudósító bírálatokat. Tollának hegye nyilván Babits felé szúr. ő írta ugyanis, hogy számára „az a legmegindítóbb és legmeglepőbb, hogy (a Petőfi rögzítette képpel szemben) a puszták népe cseléd", ő érezte az anyagi nyomorúságnál is szörnyűbbnek a teljes kiszolgáltatottságot s ő vallott arról, hogy milyen szorongás és bűntudat támadt benne a Puszták népe nyomán.

6 Hasonló érzésekről ad számot Cs. Szabó László,

7 Németh Andor,

8 sőt Kodolányi Is

» pedig ő aztán igazán nem volt járatlan a paraszti nyomorúság bugyraiban. „Nem 'Gondolat, 1936. 4 - 5. n. 323. •Korunk, 1936. 12. sz. 1031-32. 'Nyugat, 1936. I. 409-411. Uo. 1936. I. 465-468. •Szép Szó, 1936. 7-8. sz. 306.