Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből

rôï és Sztálinról, akik felszabadították a végtelen orosz puszták százmilliós népét és akik megmutatták, hogyan kell felszabadítani a magyar puszták rabszolgáit." Ezután új fogalmazásban, de szigorúbb éllel ismét alaptételére tér vissza: „Eszem ágában sincs a zsurnaliszta Illyést szembeállítani a költő Illyéssel. De a »Pusztak népe* szerzőjével valahogy az történt, mint (hogy egy nagyon nagy példát említsünk) ami Gogollal történt. Gogol mint gondolkodó — reakciós ! Mint művész, mikor a cárizmus mellett akar írni, akkor is a cárizmus ellen ír. A művész erősebb a gondolkodónál. Illyés mint zsurnaliszta határozatlan. Nem tudja pontosan, hogy mit akar, vagy nem meri megmondani. De mint az élet ábrázolója, mint művész, forradalmár." Ehhez képest meglepetésnek számít a befejezés, mert a könyv eme zárósorait, melyeket idéz is: „Egy nép élete forog kockán. Mi az orvosság? Az olvasóra is tartozik annyira, mint az íróra, hisz ő is tudja már, amit az író tud. Akik a »megoldas« nélkül könyvemet csonkának érzik és folytatást várnak" — ezt az ajánlást így értelmezi Illés Béla: „Nyilvánvaló, hogy Illyés könyvét nekünk, a Kommunisták Magyarországi Pártjának ajánlja". A Sarló és Kalapács második bírálata,

2 látszatra önálló recenziónak indul. Hangvétele higgadt, módszere a tömör és tárgyilagos ismertetés. Előbb a mű fogadtatását veszi számba, majd tartalmának lényegét. Ezután tér rá Illés Béla bírálatára, s aztán végig azzal vitatkozik. Tagadja ama követelmények jogosultságát, melyeket Illés kritikája támaszt, rosszallja, hogy a hiányok alapján ítél, s hogy nincs tekintettel a környezetre, melyben az író él, sem arra, hogy Illyés Gyula nem kommunista. Kifejti, hogy „Az antifasiszta irodalomszemlélet a művészi érték kutatása mellett — azt vizsgálja, hogy harcol-e az író és műve a dolgozók szabadságáért, nagyobb darab kenyeréért, békés életéért és az elnyomás ellen. Ha ezek a harci állások fellelhetők a könyvben és Illyés Gyuláéban nagyon is láthatók - a „Puszták népe" nagy munkát \egez a magyar demokráciáért való küzdelemben." Leghatározottabban a reakciósság vádját utasítja vissza. Ez a cikk végkicsengése is: „S csak a könyv művészi és társadalmi értékeivel szemben tanúsított nemértés Írathatta a Sarló és Kalapács cikkírójával azt a megállapítást, hogy a művész Illyés Gyula és a reakciós Illyés Gyula állandó harcot vív a könyvben, s a küzdelem végén a művész győzött. Honnan veszi a cikkíró a reakciósság vádját? Illyés Gyula írói múltja mást bizonyít." Azok a bírálatok, melyeket még számba kell vennünk, szándékuk szerint nem, de mondandóik révén épp úgy feleselnek egymással, mint az előbbi kettő. Az egyiket Molnár Erik írta.

3 Olyan ez a bírálat, mintha egy szociológiai tanulmány rövid és tárgyilagos ismertetése lenne. Csak a bírált mü egy-egy félmondatának közbeiktatása sejtet valamit abból, hogy szépírói alkotásról van szó. Határozottabban pedig ezek a mondatok: „A tényeket, melyeket Illyés mint cselédivadék legilletékesebben bemutat és mint írásmüvész rákényszerít az olvasóra, nem lehet ezúttal elhallgatni, se kétségbevonni. A meglepetés és a szörnyülködés (amit keltett, K. F.) kísérlet volt az értük való erkölcsi felelősség elhárítására." Molnár Erik másutt sem hagy kétséget az iránt, hogy I meglepetést és a szörnyülködést nem érzi őszintének, mivel — szerinte - a Puszták népe „a korai kapitalizmus ismert viszonyait" mutatja be. Az iskolában tanított szabadságszerető, önérzetes, « Uo. 1937. jan. 15. (A névtelen cikk szerzője állítólag Gergely Sándor.) » Korunk, 1936. 9. íz. 783. 2<>d