Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában
a századvégi íz! Az új, modern, XX. századi művészet nem sokkal a világháború előtt érik be. 1913-ban jelent meg Magunk szerelme és a Halál Velencében, Proust Swann ja és Apollinaire Szeszekje, Cendrars Transszibériai vasútja és Gorkij Gyermekkora, és abban az évben jelentek meg Majakovszkij első nagy versei is. A kortárs a század első évtizedében jogosan érez ürességet és hipotézisként talán elfogadható, ha Pogány még leginkább proletkultosnak nevezhető szemléletét azzal magyarázzuk, hogy az önálló proletármüvészet megteremtésével — illetve igényével — ezt az űrt szerette volna betölteni. Ez a proletkultosság azonban sohasem jelentette a polgári múlt nagy művészetének elvetését, sőt Pogány éppen a munkások közötti népszerűsítésre is törekedett. Csupán a kortárs jelenségekkel szemben viseltetett proletkultosan — és ez magyarázza végső fokon több téves ítéletét. Móricz jelentőségét soha nem értette meg, de a munkásság kulturális problémái iránt is érdeklődő Ignotust túlértékelte. Túlbecsülte Kabost, de lebecsülte Mikszáthot. És feltűnő, hogy bár többször is hivatkozott Adyra, az Új versek kivételével egyetlen kötetét sem recenzálta. Ez annál is különösebb, mert kötetbe foglalt tanulmányain kívül (Harcok emberei, 1911: Emberek és korok, 1919) száznál több kritikát, bírálatot írt. A világháború idején megjelent cikkei — különösen a Balázs Béláról szóló — viszont azt tanúsítják, hogy merev ökonomikus szemléletén, ha talán nem is véglegesen, de legalábbis jelentős mértékben túllépett. A tudós publicista új típus a magyar kritika történetében. Az impresszionista hangvételű, a szépírói igényű korszak-leírás, a költői lendületű arcképvázlat, a zenei hangzású mondat először telítődik meg marxista terminológiával és marxista szellemmel. Azt hihetnők, hogy az impresszionista közelítés és a tudományos szocialista gondolkozás ellentétben állnak egymással. Pogánynál sajátos módon a látszólagos rögtönzés, az impresszionizmus könnyedsége fontos funkciót tölt be: a meggyőzést. A sajtó embere az impresszionizmus közvetlenségét a marxizmus terjesztésére, népszerűsítésére hasz.iálta fel — és a kritikai átértékelésre. Ady árnyékában jelentősége ugyan csökken, de van-e olyan író, költő, kritikus, gondolkozó és politikus az 1919 előtti Magyarországon, aki a Halottak élén szerzőjéhez képest ne lenne másodlagos vagy harmadlagos jelenség?
