Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből

Kisa FKRKNC A SZOCIALISTA KRITIKA TÖRTÉNETÉBŐL (A Népfront-időszak problémái) Aki a szocialista kritika forrásvidékeit kutatja, a század első évtizedéig kell hatolnia, de akit a maradandó teljesítmények érdekelnek, aki termékenyítő ősöket, máig ható példákat keres, legjobb, ha a harmincas évek dereka táján néz szét tüzetesebben. Azokban az években, amikor a párt irodalompolitikája már megkövetelte a marxista kritikától, hogy irodalmunk minden értékének számadója, a haladó alkotók széles egységfrontjának szervezője legyen. Mennyiben tudott akkori kritikánk e célnak megfelelni, olyan kérdés ez, melyre válaszolni nem könnyű, de immár elodázhatatlan feladat. Amit tudományunk eddig elért, nem kevés. A szocialista irodalom egész vonulatát sikerült tudatosítani. Természetes, hogy e munka során elsősorban az összefűző tulajdonságok felmutatására koncentrált a kutatás. A belső viszonylatok helyett a külső határok: a polgári és a népi írók felé eső mezsgyék megvonásán munkálkodott. Akik ebben elöljártak, nyilván maguk is tudták, hogy vállalkozásuk csak kezdete egy folyamatnak. Tudhatták, hogy ha Radnóti vagy Bálint György szocialista voltát bizonyítaniuk sikerül, az ily módon kiszélesedett marxista tábor megnőtt belső ellentéteivel is előbb-utóbb szembe kell nézniük. Nem valószínű, hogy a megvont külső határok máris véglegesek, de — úgy hiszem — elég szilárdak ahhoz, hogy belül is differenciálhassunk Határozatokat gyakorlatra váltani a szellemi élet munkaterületein sohasem volt könnyű, de különösen nehéz akkor, amikor az új ideológiai vonal az előbbi nagy mérvű korrekcióját kívánja. A VII. kongresszus ilyen lépést kívánt a kommunistáktól. A haladó erők nagyszabású szövetségét hirdette meg a fasizmus ellen. Együttműködést olyan partnerekkel, akik tegnap még ellenfélnek számítottak. A kommunisták többsége ugyan helyeselte a VII. kongresszus vonalát, de a vele való azonosulás mértéke szempontjából nagy volt közöttük a különbség. A pártfegyelem, a belátás, de még a jószándék sem volt elég e különbségek kiegyenlítésére. Akkor, a fasizmus növekvő hatalma ellen látszott fontosnak ez a szövetség. Ma már tudjuk, hogy a szocializmus sem létezhet nélküle. Akkor sokan - jobbról és balról egyaránt - taktikának vélték a meghirdetett türelmet, álságot gyanítottak a megbecsülésben, ma az otthonosság, a jó közérzet s így a termékeny munka feltételének tudjuk. Türelem és megbecsülés minden érdemes munka iránt, de elvi engedmények nélkül. Akkor is ez volt, ma is ez a követelmény. Ma tis/tultabb viszonyok között élünk, nagy tanulságok birtokában és a győztes szocializmusban s e követelménynek sokszor mégsem tudunk méltó módon megfelelni. Dc voltak marxisták, akik 25 - 30 évvel ezelőtt képesek voltak erre. Milyen adottságok révén s ha tévedtek, milyen hibák miatt? Alig van irodalomtörténeti kérdés, mely bennünket ennél ma jobban érdekelhetne. Az anyag, amit az iménti kérdésekre adandó meggyőző válasz érdekében fel kell mérni, túlságosan nagy ahhoz, hogy az egyes folyóiratok vagy kritikus-egyéniségek