Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Miklós Pál: A marxista irodalomtudomány történetéből
majd Lermontov prózai stilusárói és Puskin stílusáról (mindkettő 1941), valamint összefoglaló munkája (Tanulmányok az orosz irodalmi nyelv XII—XIX. századi történeléből, 1934, második kiadásban 1938) igen értékes és alapos munkák, de egyrészt tematikai korlátozottságuk — az, hogy csak a régi nyelv és stílus kérdéseivel, tehát történeti kérdésekkel foglalkoznak — , másrészt alapvetően nyelvészeti szemléletük miatt az irodalomtudományon kívüli, legfeljebb azzal érintkező szaktudományi munkáknak tekintendők. S természetesen Vinogradov tevékenysége csak példának szolgál, mellette más nyelvészek is foglalkoztak ilyen témákkal (pl. A. 1. Jefimov, G. O. Vinokur, L. V. Scserba, A. Sz. Orlov). Elvétve irodalomtörténészek is foglalkoztak formai vizsgálatokkal: Leonyid Tyimofejev (aki nálunk a szovjet irodalom középiskolai tankönyv formájában megírt történetével vált ismertté) még 1939-ben közzétett egy verstani kézikönyvet (Tyeorija sztyiha), majd megjelent főiskolai tankönyvként megírt irodalomelmélete, amelynek csak második kiadása (1848) vált szélesebb körben ismertté. (Borisz Tomasevszkijnek 1931-ben jelent meg irodalomelmélete és G. N. Poszpelovnak is volt forgalomban tankönyvként irodalomelméleti összefoglalása.) Tyimofejev könyvének második kiadásáig azonban voltaképp nem forgott közkézen irodalomelméleti összefoglaló munka. Az irodalomelmélet természetesen nem korlátozható arra, ami főiskolai tankönyvekben vagy akadémikus kézikönyvekben jelenik meg összefoglalva s oktatása sem arra, hogy katedrákon előadják. Amennyiben irodalomelméleten az irodalomtudomány elméleti kutatásainak azt az önálló diszciplínaként felfogott részét értjük, amely az irodalom körébe tartozó jelenségek általános törvényszerűségeivel foglalkozik s amelynek történeti és logikai módszere dialektikájában a hangsúly a logikaira esik, azt kell mondanunk, ilyen a harmincas és negyvenes évek szovjet irodalomtudományában nem volt. Ilyen jellegű kutatások nem folytak, ilyen témájú munkák nem voltak forgalomban. 17 Ez azonban nem jelenti azt, mintha a szovjet irodalomtudománynak nem lett volna elmélete és mintha az irodalom általános törvényszerűségeivel nem foglalkoztak volna. Hiszen az irodalmi folyóiratok cikkei, könyvek és tanulmánygyűjtemények foglalkoztak állandóan elméleti kérdésekkel, az irodalom legáltalánosabb kérdéseivel. A realizmusról, a művészi visszatükrözés kérdéseiről, s a szocialista realizmus problémáiról számtalan tanulmány látott napvilágot. Ezek a munkák vagy a publicisztikai esszé módszerével, nem a rendszerezés és a teljesség igényével, hanem a napi szükségletekhez igazodva a külső körülményekből adódó kérdésekre kerestek feleletet, vagy a filozófiai általánosítás felől közelítették meg az irodalom egyes jelenségeit. Természetesen mindkettőnek megvan a maga igen fontos funkciója a szoci" „A harmincastól az ötvenes évekig a művészeti alkotást túlnyomórészt úgy interpretálták, mint meghatározott, bár olykor mélyen értelmezett filozófia, szociológia vagy morál ekvivalensét. Az irodalomtörténet jobbára a társadalmi eszmék és esztétikai tanok törtenetére emlékeztetett, mintsem a s/.o művészetének a törtenetére. A figyelem középPontjában a világnézet és a módszer problémája állott, ezeket azonban rendszerint skolasztikusán alkalmazták (Tolsztoj, Balzac, Gogol vallási-politikai nézeteik .ellenére' vagy éppen azok .révén' alkottak realisztikus ábrázolásokat). A poétika kutatása szemlatoi i elsorvadt (kivéve Sz. M. Bondi, 0. O. Vinokur es részben J. A. Vinogradov munkáit)." " • .. az orosz irodalomtudomány elszigetelődött a külfölditől. A tudományos módszerek között kezdett megerősödni a dogmatizmus, a vulgarizálás és a kicsinyeskedés; a tudományos viták gyakran változtak át politikai ledorongolássá s fejeződtek be adminisztra,lv intézkedésekkel (pl a ..kozmopolitizmus" ellem kampány 194'* l9.">2-ben)." Kpaiuan •NMT. 3nunKaoiicAMH, T. 4. 377 78.
