Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában

de a művészi érték és a pártosság szintetizálásával már nem próbálkozott meg, Majakovszkijjal vagy József Attilával ellentétben. Pogányt az úttörő jellegű kísérlet továbbfejlesztésében kora „ökonomikus" marxizmusa akadályozta meg. Amilyen helyes volt egyébként a közönség igényének hangsúlyozása, oly káros volt az írók és művek lebecsülése. Bár portréi szemléletesek és érdekesek, és különösen a XIX. századra vonatkozóak értékítéletileg helytállóak is, műelemzéssel még kritikáiban is csak elvétve találkozunk. Portréiban általában hiteles kortörténetet fest, de a kor és a művész bonyolult viszonyának vizsgálatával már nem foglalkozott, csak az I. világháború idején, Balázs Béláról, Kosztolányi Dezsőről és Mehringről szólva. Pogány-Czóbel-Veér szerint „gazdasági helyzete az emberben gazdasági érdekeket vált ki, s e gazdasági érdekek szerint alakul az őt körülvevő világról az ember felfogása, ideológiája... Nem a gazdaságot látja, hanem a gazdaság szerint lát. „Ebből következik, hogy a marxizmus a művészetet osztályok szerint különbözőnek és osztályhoz kötöttnek mondja", különböző gazdasági érdekeik következményeként. Pogány tehát a művészi alkotást közvetlenül a művész gazdasági érdekeiből vezeti le, és ez az Upton Sinclair-i felfogáshoz áll közel. A proletariátusnak szerinte saját, önálló művészetet kell teremtenie, ezért is ünnepli Csizmadiát, Révész Bélát és Garamit. Ugyanakkor azonban ez a nézete akadályozza meg Móricz Zsigmond értékelésében. A cikksorozat további vizsgálódást igényel. A gazdasági tényezők abszolutizálása — amely a marxi rendszert leegyszerűsíti és dialektikátlanná teszi, megfosztja a művészt a „szükségszerűség felismerése" lehetőségétől. Nem véletlen, hogy az angol marxista Cristopher Caudwell (már egy későbbi korszak marxistája) nagy műve, az Illúzió és valóság mottójául éppen a szabadság engelsi definícióját választja. És még ő is, az angol költészet történetét áttekintve, gyakorta közvetlenül a gazdasági tényezőkből vezeti le a műalkotásokat. József Attila hangsúlyozza majd nyomatékosan, hogy a marxizmushoz nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi és elméleti szükségletből is el leh X jutni. Ez a felismerés — amely egyébként a marxizmus klasszikusaitól származik — kellő világossággal figyelmeztet arra, hogy képtelenség a műalkotásokat csupán és közvetlenül a gazdasági tényezőkre visszavezetni. És mégis: ha túlzottan is, ha vulgarizáltán is, a gazdasági tényezők előtérbe állítása döntő jelentőségű volt, és történelmileg újat jelentett a magyar kritikában. „Meri-e valaki Petőfit elgondolni (bármilyen mást irányítottak bele a jólirányzott nevelési babonák) Petőfi kortársai és a kor és a gazdasági kényszerűség nélkül? Örülök, hogy én írhatom meg véletlenül, legelőször, de mindenesetre legnyíltabban, hogy az egész új, mai magyar irodalmi kalamajka sohase lett volna meg a szocializmus magyar felnövekedése nélkül."

42 Bármennyire is vitatkozott Ady a magyar szociáldemokráciával, jelentőségét és értékeit soha nem tagadta meg. Nagyváradi és első párizsi cikkeiből kiderül, hogy újat aligha tanulhatott Pogány felfogásából. De — egyebek közt — az Irodalmi háborgás és a szocializmus című cikke is, amely I Szocializmus 1908 —9. évf. 3. számában jelent meg, igazolja, éppen a gazdasági kényszerűség hangsúlyozásával, hogy a húszéves Pogány 1906-ban társaival együtt lényeges és korszerű kérdéseket érintett. A proletariátusnak meg kell teremtenie a maga önálló művészetét, vallja Pogány különféleképpen megfogalmazva 1906-ban és 1910-ben. E felfogás az európai irodalom látszólagos vákuum-korszakában született. Mehring szerint a korban nagy « ADY: Irodalmi háborgás és szocializmus. Vallomások és tanulmányok. Bp. 1911. 50.