Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában
Pogány megtette az első, döntő lépést Ady igazi értékeléséhez, amikor Holnapos társával, Babitscsal szembeállította, és politikai programját, a munkásmozgalomhoz való viszonyát kiemelte, de e felismerések lehetőségeit nem aknázta ki. Pogány ugyanis még 1910-ben is a proletárművészet három, jövőt ígérő művészének, példaképének a költő Csizmadiát, a novellista Révész Bélát és a drámaíró Garamit tartotta. 40 És ezen a ponton került szembe a tudós publicista a legnagyobb problémával: a jövő proletárművészetének megtervezésével. Pogány irodalomkritikusi működése egy Czóbel és Veér társaságában közreadott esztétika-ellenes proklamációval kezdődött. 41 Eszerint a marxista művészetfelfogásnak semmi köze sincs az esztétikai értékítélethez. Az esztétika elvetendő, megsemmisítendő burzsoá- hagyomány. A művészettörténet nem a szerzők vagy a művek, hanem a közönség története. A szerzők a művészettörténet területén is érvényesíteni kívánták azt a marxista történelemfelfogást, hogy a történelem a tömegek és nem a nagy emberek története. (A kérdés maga roppant időszerű volt, vö. Plehanov: A személyiség szerepe a történelemben.) Az említett cikksorozat szerzői az írókat a politikai történet nagy embereivel azonosítják, műveiket a nagy emberek cselekedeteinek, a közönséget pedig a ténylegesen történelmet alakító tömeg megfelelőjének vélik. A közönség kiemelésének fontos történelmi oka volt. A századforduló idején már nyilvánvaló, hogy a proletariátussal új, művészetet igénylő közönség született. Pogány Vanderveldére és Liebknechtre hivatkozva az igazi kultúra hordozóit a proletariátusban látta. Szabó Ervin könyvtárosi működése is az új közönség nevelését és igényét kívánta szolgálni. De nemcsak a szociáldemokraták látták a munkásságban a kultúra letéteményesét, hanem Ady is, vagy a Plehanov Ibsen-tanulmányát kíméletlenül bíráló Bíró Lajos és Ignotus is. A közönség történetének és figyelembevételének pogányi igénye a marxista müvészetfelfogás történetében egy olyan szemlélet megjelenése, amely majd a poéta doctus Majakovszkij szovjet korszakában csúcsosodik: a költészet társadalmi megrendeltségét hangsúlyozva. Úgyszintén az az esztétikaellenesség, amely az idézett cikksorozat jellemzője, egy bizonyos szempontból a marxista esztétika későbbi fejlődését idézi. Pontosabban: egy általános folyamat, fejlődési tendencia egy fázisát jelenti, de csak elszigetelten. Nincs tudomásunk ugyanis arról, hogy Pogány kezdeményezéseit a marxista esztétika későbbi képviselői bármilyen formában is felhasználták volna, hacsak nem a Szovjetunióban a húszas harmincas években (1922 -36) a Marx-Engels intézetben dolgozó Czóbelen keresztül, aki egyébként is az ismertetett cikksorozat szerzőtársa volt. A Pogány-féle esztétika-ellenesség jellemzője a polgári esztétika elvetése. Amikor az esztétikai értékítéletet elveti, tapogatódzva feltehetően a „szép" kategóriája ellen tiltakozik (Garamiról Irt cikke ezt igazolni látszik), és ez már Majakovszkij, József Attila vagy Lukács György minőségileg magasabb szintű kezdeményezése felé mutat. Nem jut tovább a burzsoá esztétika tagadásánál — ami önmagában is nagyjelentőségű — és a politikai tendenciájú, osztályharcos igényű művészet követelésénél, « " P °° ANY JOMBF: Kultúra - álkultúra. - Kultúra álkultúra. Irodalmi tanulmányok. Bp. 1962. 26.. 41 CZÓBEL-POOIHY-VKKK: Magyar művészettórténetírás. A munka szemléje, 1906. 15. 8Z.
