Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában
lati alkalmazás biztonságával - hirdette volna a pártosság elvét. Gyulai Pál Petőfi forradalmiságát közismerten elhallgatta, Erdélyi János tendencia-ellenességét Sőtér István bizonyította be. De a magyar kritika történetében Lessing-Schiller-Goethe vonalat sem találunk, amely Mehring munkásságát könnyítette meg, sem diderotit, amelyre Lafargue támaszkodhatott. Viszont: Petőfi az első költő a világirodalomban, aki a legnyíltabb, napi életben gyökeredző, politikai programot a legmagasabbszintű költészettel szintetizálni tudta. Shelley forradalmisága, de még Heinéé és Puskiné is Petőfihez képest áttételesebb. Pogány József felismerte a Petőfi Sándor-i hagyomány jelentőségét a munkásmozgalomban és a kialakulandó új költészetben — és Adyval egyidejűleg és egyértelműen visszatért a meg-nem-alkuvó Petőfihez, a politikus költőhöz. Több mint félévszázad megkövült hamisítását kellett eltüntetnie. De nemcsak a meghamisított Petőfi-kép, hanem az eltorzított Arany-portré ellen is harcolt. Két ízben is! 1907es doktori disszertációjában kimutatta Arany plebejusi politikai nézeteit és Vas Gerebennel való ellentétét 1848—49-ben. 1910-ben pedig elsőként támadta a Babitsféle koncepciót, az arisztokrata Arany és a nyárspolgár Petőfi felfogást. Észrevette a sorok közt elbújtatott Babits-Ady ellentétet, a l'art pour l'art költőjének ellenszenvét a forradalmár művésszel szemben. 3 * Kevésbé szerencsés Pogány találkozása Adyval. Az Új verseket fogadó húszegynéhány kritikus közül, mint Bessenyei György tanulmányából kiderül, 37 Pogányé kirívóan a legelutasítóbb. 1906-ban Ady költészetét a polgári társadalom bomlási termékének tartotta, aki nem bír megállni a „valóság ragyogó, vakító fényében, és aki ezért gyűlöli a valóságot, de csupán egy epeömlés erejéig. A polgárság kilökte magából, de a polgári életforma gyönyöreiben szeretne dúskálni, és a proletariátussal szemben ellenségesen viselkedik. Fáradt, erőtlen, aki soha nem hallott dalokat szeretne kieszelni, de az első göröngyben megbukó ködös, misztikus költő'*. 38 Négy éven belül azonban Pogány Ady-értékelése gyökeresen változott. A Népszava-vita idején ugyan m^g semleges volt, de 1910-ben és 1911-ben, már a Harcok emberei bevezetőjében és Babits Mihállyal vitázva nagy, forradalmi költőnek tartotta Adyt, a proletárversek költőjét és az Irodalmi háborgás és szocializmus cikkíróját. Idézi is: „Ez az új irodalom, ha messziről s feudális vagy polgári szemekben nem is tetszik szocialistának (valószínűleg nem is az), a szocializmus által, a szocializmus révén: van." 39 Pogány már 1910—11-ben felfigyelt Ady és a Nyugat közt lappangó ellentétre, észrevette a nem-szocialista Ady és a szocializmus szétválaszthatatlan kapcsolatát, és Ady verseinek lényegét politikai versei felől közelítette meg. Költészetének lényegét bizonyára jobban megérti, mint Ignotus, aki Adyért liberális individualizmusa és toleranciája következtében állt ki, ahogy Bóka László írta. Ady költészetének lényegét azonban ő is csak felemás módon érti meg, amit részint a parasztsággal szembeni ellenséges magatartása, részint a nemzeti függetlenség kérdésének elhanyagolása (még 1917-ben is illúziónak mondotta a kis államok függetlenségét, és 1915-ben is Rosa Luxemburgot tartotta a lengyel kérdés legjobb szakértőjének, és még nem is Kautskyt, akire az előbbivel szemben Lenin is hivatkozott), részint pedig az ismeretelméleti kérdések iránti közömbössége magyaráz. Azaz: 1910—11-ben 36 POOÁNY JÓZSEF: Arany kontra Petőfi. Renaissance, 1910. II. köt. 514-522. 37 BESSENYEI GYÖRGY: Ady fogadtatása. Irodalomtörténet 1962. 3 4 sz. 369- 381. " POGÁNY JÓZSEF: Ady: Uj versek. A munka szemléje, 1906. 5. sz. M POGÁNY JÓZSEF: Irodalom és politika. -= Harcok emberei. Bp. 1911. 5.
