Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában

Labriolára, Vanderveldére, Bebelre vagy Mehringre, soha nem hivatkozott, sőt mintha nem is tartotta volna marxistának, miként ez Dániáról szóló könyvének egy utalásából sejthető. Mégis: mintha Pogány nem tartotta volna összeegyeztethetőnek Marx követelését és az orosz irodalom értékelését. A II. Internacionálé teoretikusai, elsősorban természetesen a németek és az osztrák-magyar monarchia területén élők, német-centrikusak voltak, részint Németország gyors gazdasági fejlődése, részint a német szociáldemokrácia parlamenti sikerei és gazdasági hatalma következtében. A kapitalizmus hamari összeomlását várták, mégpedig a legfejlettebb kapitalista országban, Németországban. Kautsky (és Pogány) megoldatlan problémája volt, hogy a másik legfejlettebb tőkés országban, az USA-ban, amelyben elvileg a legerősebbnek kellene lennie, miért oly jelentéktelen a szocialista mozgalom.

34 Pogány a német példára hivatkozva már a francia fejlődést is anakronisztikusnak tartotta, az oroszról pedig így írt: „Mintha Európa utolsó négyszáz évének történelme kelne újra életre a tizenkilencedik század orosz történelmében. Mintha Európa múltja szegeződnék szembe Európa jelenével, a természettudományok, a gép, a munka és tőke harcának jelenével."

35 Az orosz fejlődést még az anakronisztikus franciához képest is anakronisztikusnak tartotta, noha egy-egy esetben (akárcsak Kautsky, és inkább már az I. világháború idején) felfigyelt az orosz forradalmi mozgalomra is. 1917 februárjáig úgy látta, hogy követendő példa az élenjáró Németország, illetve annak munkásmozgalma. Pedig kitűnő megfigyelő: voltaire-i Turgenyevről beszél, és a parasztlázadások hangján szólaló Tolsztojról —, de milyen tévesen értékel ! Mert Pogány lassalle-i örökségként (a német szocialista már az a 1525-ös német parasztlázadást is reakciósnak tartotta !) a parasztságot egyértelműen reakciós osztálynak vélte (a dán parasztság kivételével), és halálraítélt osztálynak is, ezért nem figyelt fel a századforduló időszakának magyarországi parasztmozgalmaira sem (nem támogatta azt a Szociáldemokrata Párt sem), bár Dózsa Györgyöt Petőfihez és Adyhoz hasonlóan értékelte. Az Amerikába kivándorló parasztok tömege — a „menekülő forradalom" népe, hogy Ady szavait használjuk — egyáltalán nem foglalkoztatta. A Tolsztoj vagy Marx plehanovi dilemmáját, amely az orosz forradalmártól valószínűleg függetlenül Pogánynál is érezhető, csak Lenin dialektikája volt képes feloldani. A tudós publicista irodalomtörténeti átértékelő munkája nem múlt, hanem jövő célzatú volt. A szociáldemokrata újságíró, aki a sajtón keresztül hat, az új magyar proletármüvészet kibontakozásának lehetőségét kereste: harcos, a proletariátus osztályharcát támogató irodalmat óhajtott. A XIX. század irodalmában, ha gyakorta kimondatlanul is, a XX. századi forradalmi művészet lehetőségét kutatta. Pogány feladatát rendkívül megnehezítette az a körülmény, hogy a magyar esztétika történetében nem lelhetett olyan ősökre, mint Belinszkij, Cscrnyisevszkij vagy Dobroljubov. Plehanov, majd Vorovszkij és Lunacsarszkij "célkitűzéseit az orosz forradalmi demokraták öröksége serkentette és bátorította. Sőt, Leninnek a pártirodalomról szóló cikke is a dobroljubovi hagyományban gyökeredzik. A magyar kritika történetében viszont nem találunk olyan kritikust, aki az orosz forradalmi demokratákhoz még csak megközelítően is hasonlítható elméleti felkészültséggel — és a gyakorJJ POOÁNY Jóuav: Tudományos politika. Renaissance, 1910. II. köt. 456 -459. KOOANY JÓZSRK: Kropotkin. - Emberek és korok. Bp. 1919. 93.