Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

R. Kocsis Rózsa: A magyar szocialista drámai-színpadi avantgárdé

val. 1931-ben pedig a „Színház és Film" a magyarországi munkáskórusok „kalendá­riumát" közölte. 128 1928-tól folyamatosan vettek részt a baloldali kultúrfront munkájában. Fellép­tek a Vasas Színpadon, a Stromfeld Aurél-esten és az újpesti előadásokon. Palasov­szky „művészképző iskolát" indított a munkás kórustagok részére. így jött létre a „Munkás kultúrgárda" és a „munkás laikus-gárda". 1930-ban megalakult a „Mun­kás laikus-gárda" iskolája is, a változatlanul stagnáló énekkarok és a hanyatlást mutató szavalókórusok reformját propagálva. Gyarapították a szatirikus kórusfor­mákat és a valláserkölcsi pamfletteket; élőújságot szerveztek „montázs-kórus" formában. A „montázs-kórus" pillanatképeket és mozgáselemeket tartalmazott; napihíreket, árjegyzékeket, vezényszavakat, statisztikai adatokat „montírozott" össze ritmikus egységben. A Tamás Aladár vezetése alatt álló „100%kórus" Ady, Toller, Schönlank és Majakovszkij kórusra alkalmazott verseit, Palasovszky „Munkás kul­túrgárdája" pedig inkább Ember Ervin, Hidas Antal és a kórusvezető műveit adta elő 12 ». Előadásaikon a munkásszereplők mellett hivatásos színészek is felléptek, így a már említett Peéry Piroska, Hegyi Rózsi, Szabados Piroska, Ascher Oszkár, Baló Elemér, Somló István, Molnár József, Tiszay Andor és természetesen Palasovszky. A munkába belefolyt Madzsar Alice mozdulatmüvészeti iskolája és az MTE gárdája is. Az „élgárdák" a „szocialista színház" megteremtésére törekedtek. Már a kórussal folytatott sok kísérlet is ezt a végső célt szolgálta, a kórusdráma pedig formát adott a szocialista színház alapjainak a lerakására. Mivel alkalmas magyar játékuk nem volt, ezért Palasovszky Ernst Toller Géprombolók c. drámáját dolgozta át kórusszín­padra. Toller műve az angol „luddita mozgalom" történetével, a takácsok lázadásá­val foglalkozik. Eszmei mondanivalója azonban a modern proletariátus problémáját is kifejezte; „anarchista lázadás helyett, csak szervezett osztályharccal lehet ered­ményt elérni!" A darabot a „100% kórus" és a „Munkás kultúrgárda" közreműkö­désével vitték színre. A 100% száztagú munkáskórussal szerepelt. A főszerepet ere­detileg Baló Elemér kapta, őt azonban a játéktól hivatalosan eltiltották, s így a sze­repet Palasovszky vette át. A színpadra - Kassovitz Félix tervei szerint - az építkezéseknél használatos állványokat szereltek, ennek az emeletein és lépcsőin folyt a játék. A rendező Pala­sovszky Ödön volt, de az irányító munkában Tamás Aladár és Tiszay Andor is részt vett. Az előadás műsorlapjára Uitz Béla Ludditák c. képe került. Az előadást 1929. február 21-23-ra és 24-re hirdették a városligeti Feld-féle „Buda­pesti Színházban", de csak a főpróbáig jutottak el. A hideg színházban kora reggel­től késő estig folyt a próba. Este Tamás Aladár érkezett a kórusokkal. Az előadás­nak híre ment, és már a főpróbán nagy tömeg vett részt. A mű forradalmi mondani­valója megrémítette a színház tulajdonosát, aki a rendőrségre szaladt, és felhívta a figyelmet a dráma „egyes lázító és istenkáromló részeire". 130 Két nappal előbb már az Új Nemzedék megtámadta Tollert, „a bajor kommunista forradalom főrendező­jét" és Palasovszkyt, aki arra vállalkozott, hogy Toller „bolsevista szellemmel átita­tott színdarabját" rendezze és mutassa be Budapesten. Végül a rendőrség „tűzren­dészet!" okokból kifolyólag nem adta meg a játszási engedélyt. '» Kórus-kalendárium. Színház és Film, 1931. 2. sz. 9-10. '» L. a 83. sz. jegyzetet. "• Betiltották ESUÍST TOLLER Oépromholók c. darabjának előadását. Új Nemzedék, 1929. február 23.

Next

/
Thumbnails
Contents