Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
R. Kocsis Rózsa: A magyar szocialista drámai-színpadi avantgárdé
madáchi művek is a szeme előtt lebeghettek. A baloldali expresszionistáknál, pl. Tollcrnél ennek az általános emberinek az igénye alig merült fel, annál inkább jelentkezett a polgári humanisták, így elsősorban Hasenclever műveiben. Lékai kísérletében e két szemlélet egyesült. Kérdésfeltevése és formaeszközei még az idealista eszmekörü német expresszionizmusból eredtek, de megoldásként a társadalmi változást, a forradalmat hirdető felfogása már az aktivisták programja felé mutatott. Remenyik Zsigmond A 30-as években epikus drámaíróként fellépő Remenyik Zsigmond szintén a baloldali hangsúlyú expresszionizmus frontjáról indult. Kassák Májában megjelent Vér c. „víziója" a magyar drámai expresszionizmus egyik legjellemzőbb kísérlete 54 . Remenyik nem volt tudatos szocialista, de mélységes humanizmusát az ember sorsáért való aggódás, a polgári rend megvetése és szociális igazságérzettől fűtött indulat táplálta. Az „Emberiség" nevében emelte fel szavát, mint az expresszionisták legjobbjai. Az expresszionista irodalom és képzőművészet felfedezte a „nagyvárost" és mint az emberi szenvedés modern „kálváriáját" mutatta be. Remenyik már fiatalon bejárta az egész világot. Ismerte nemcsak Európa, hanem Amerika nyomornegyedeit is, a kültelkek szürke romantikáját, az élet aljára kényszerítettek tragédiáit. Tudta, hogy a legnyomorultabb emberben is ott él a tisztaság utáni vágy, s szennyessé sokszor nem önmaga, hanem csak a körülményei teszik. Remenyik egész életében az embert megalázó körülmények ellen lázadt. Ifjúságának expresszionista heve végigkísérte egész pályáját. Későbbi darabjainak is a humánum mibenléte vált a központi problémájává. A Vér montázstechnikával összevágott jelenetsor, amely a kapitalista külváros szubjektíve érzékelt „lényegét" vetíti színpadra. A költő lelkében felvillant érzés, egy „pillanatdráma" csupán, amely lázas expresszív vízióban tör felszínre. E szimbolikus kép korának bármely metropolisára jellemző, szereplői a világ összes nyomorultja nevében beszélnek. A ködösre stilizált színpadkép is a játék révület- és víziószerüségét hangsúlyozza. „ ... Ucca ködben ... fekete háztömböket stilizáló foltok .. ..A ködben vízióvá fátyolozódik minden ..." A Vér külvárosi tragédiát idéz. Egy szifiliszes utcanő miatt a „vendégek" elkerülik a bordélyházat. A beteget sorstársai az utcára lökik, ahol már csak a vak koldus hajlandó vele szóbaállni. Mindketten végsőkig űzött és megtaposott kizsákmányoltak. A vak Koldust gyilkos indulatok fűtik, és a vérbajos Nőn keresztül akar bosszút állni a polgári társadalmon. „Tömeg" lepi el az utcákat, szinte George Grosz Varosának vagy James Ensor Krisztus bevonulásának fülledt emberáradatát érezzük életrekelni. A Tömeg a bordélyház körül tömörül. A kitaszított Nő az egyik nyomorék munkásban hajdani szerelmét ismeri fel. Az emberiség két megcsúfoltja: a szifiliszes utcanő és a nyomorékká tett munkás egymásra mered. A „vér" révületében tomboló tömeg közepén, ők a „nagyvárosi modern tragédia" szimbólumai. A Tömeg önnön jövőjét ismeri fel bennük, a szegények, a kisemmizettek, szennybe, vérbe, nyomorba fúló tragédiáját. Felrémlik előttük, hogy végzetüket a kizsákmányolás okozta, ezért vad dühhel fordulnak ellene. Indulatuk artikulálatlan dialógus töredéM Remenyik Lászlófsic I) (Buenos Aires): Vér. Ma, 1921. VI. évf. 3. sz. 31 -35.
