Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Tálasi István: Barta Sándor

mondanak, száraz, költőietlen prózában. Úgy gondolják, hogy a nekiszabadult lírá­ban tudják leginkább önmagukat adni, voltaképpen még keresik önmagukat. Mint később kiderül, az aktivista költői korszak sokak számára nem marad más, mint fiatalkori irodalmi kirándulás vagy pályakezdő epizód. György Mátyás hamarosan felhagy „furcsán grimaszos" — Kassák kifejezése — verseinek írásával, Lengyel József prózára vált, Révai József pedig majd mint kritikus és teoretikus alkot jelen­tőset. De ekkor ezt természetesen nem tudhatják. Egyelőre lelkesen bíznak költői elhivatottságukban és sorra szülik a kor és a saját maguk nyugtalanságát tükröző költeményeiket. Kassák pedig közli őket. Az újonnan csatlakozó Bartát is. Először a „füzetekből" néhányat. Az első közölt Barta-költemény, az Evőé asszony csak félig-meddig illik a Ma lapjaira: „csupán" posztszimbolista vers. Helyesebben: ujjgyakorlat, Ady utánérzés. A bor mellett mulató, „pfúj-asszonyokkal" az ölében egészséges húsú falusi nimfákról álmodó poé­ta aligha lehet az ifjú Barta Sándor, csak kamasz képzelgése láttatja ilyennek. Az utána következő néhány vers, az őszi tónál, A sárkunyhók útrakelt lakói, majd a Falun és a Póznák alatt 9 - gondolom, mind a füzetekből valók — is posztszimbolista, poszt­impresszionista színezetű még, egy-egy élénkebb expresszionista és futurista rándu­lással. Faluról, természetről ír, holott a nagyváros a szülőföldje; képei így túl stili­záltak, erőltetettek. Még feszélyezett kissé, féktelenségét csak nyelvi neologizmusok­ban és a formák szétzilálásában éli ki. Újító társak közé kerülve nekibátorodik. Eltanulja fogásaikat - Komjáttól a valószínűleg August Stramm ihlette egyszavas mondatokat és a meghökkentő hatá­sokat kiváltó nyelvi csonkításokat, Kassáktól az „orkeszterkedést" és a modern fes­tőkre emlékeztető látást, György Mátyástól a furcsa grimaszokat -, hogy aztán túltegyen rajtuk merészségben. Új eszközeinek birtokában felszabadul, kitombolja magát. Mindenekelőtt hazug, gyűlöletes, képmutató korán: „ ... én felrúgom a ti szent, színvak majálisotokat... Élekre vasalt uborkahad I Tébolyodott autókat töftöffölök belétek, s gombóckodó bitang életetekkel megkenegetem vesztegetőn a halál perpétum mobiles ádámcsutkáját. Százszor I Az én sohai halálomig I Én I Én 11 a Több 111 (1918 besompolygóján) 1 egy idegsokkos pátosszal, idenézzetek, döglött falvakat, hullákkal tetovált mezőket, kivert asszonycsordákat, kirepedt hasú henteseket és 1000 gabonatokájú lőszergyárost hadd labdázok fel a hányingeres égre 1" (Üvöltés július 28-ra) • Ma, 1917. 7. sz. 91. T Ez a költemény, valamint minden további vers, amelyből az első, 1919-ig haladó feje­zetben idézek, szerepel a költő első kötetében (Vörös Zászló, Bp. 1919. A Ma kiadása).

Next

/
Thumbnails
Contents