Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Tálasi István: Barta Sándor

mondanak, száraz, költőietlen prózában. Úgy gondolják, hogy a nekiszabadult lírában tudják leginkább önmagukat adni, voltaképpen még keresik önmagukat. Mint később kiderül, az aktivista költői korszak sokak számára nem marad más, mint fiatalkori irodalmi kirándulás vagy pályakezdő epizód. György Mátyás hamarosan felhagy „furcsán grimaszos" — Kassák kifejezése — verseinek írásával, Lengyel József prózára vált, Révai József pedig majd mint kritikus és teoretikus alkot jelentőset. De ekkor ezt természetesen nem tudhatják. Egyelőre lelkesen bíznak költői elhivatottságukban és sorra szülik a kor és a saját maguk nyugtalanságát tükröző költeményeiket. Kassák pedig közli őket. Az újonnan csatlakozó Bartát is. Először a „füzetekből" néhányat. Az első közölt Barta-költemény, az Evőé asszony csak félig-meddig illik a Ma lapjaira: „csupán" posztszimbolista vers. Helyesebben: ujjgyakorlat, Ady utánérzés. A bor mellett mulató, „pfúj-asszonyokkal" az ölében egészséges húsú falusi nimfákról álmodó poéta aligha lehet az ifjú Barta Sándor, csak kamasz képzelgése láttatja ilyennek. Az utána következő néhány vers, az őszi tónál, A sárkunyhók útrakelt lakói, majd a Falun és a Póznák alatt

9 - gondolom, mind a füzetekből valók — is posztszimbolista, posztimpresszionista színezetű még, egy-egy élénkebb expresszionista és futurista rándulással. Faluról, természetről ír, holott a nagyváros a szülőföldje; képei így túl stilizáltak, erőltetettek. Még feszélyezett kissé, féktelenségét csak nyelvi neologizmusokban és a formák szétzilálásában éli ki. Újító társak közé kerülve nekibátorodik. Eltanulja fogásaikat - Komjáttól a valószínűleg August Stramm ihlette egyszavas mondatokat és a meghökkentő hatásokat kiváltó nyelvi csonkításokat, Kassáktól az „orkeszterkedést" és a modern festőkre emlékeztető látást, György Mátyástól a furcsa grimaszokat -, hogy aztán túltegyen rajtuk merészségben. Új eszközeinek birtokában felszabadul, kitombolja magát. Mindenekelőtt hazug, gyűlöletes, képmutató korán: „ ... én felrúgom a ti szent, színvak majálisotokat... Élekre vasalt uborkahad I Tébolyodott autókat töftöffölök belétek, s gombóckodó bitang életetekkel megkenegetem vesztegetőn a halál perpétum mobiles ádámcsutkáját. Százszor I Az én sohai halálomig I Én I Én 11 a Több 111 (1918 besompolygóján)

1 egy idegsokkos pátosszal, idenézzetek, döglött falvakat, hullákkal tetovált mezőket, kivert asszonycsordákat, kirepedt hasú henteseket és 1000 gabonatokájú lőszergyárost hadd labdázok fel a hányingeres égre 1" (Üvöltés július 28-ra) • Ma, 1917. 7. sz. 91. T Ez a költemény, valamint minden további vers, amelyből az első, 1919-ig haladó fejezetben idézek, szerepel a költő első kötetében (Vörös Zászló, Bp. 1919. A Ma kiadása).