Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

Még egyedül te állsz a parton, éjig a bukó napba nézve, s hogy jő mögötted, nő az alkony hátad mögött, nem veszed észre: Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod, míg a hazug hold megigézne? Neked kell mindent megcsinálnod, azt is ám amit én akartam: te kiállód. (En már kiállók.) En már elhallgatok zavartan. Nem értek hangos lenni. Téged meghallanak. (En már meghaltam.) Es kincsemet hagyom tenéked: elődöm voltál, légy utódom: az üszköt, ami bennem égett, máglyádra vetve, elhúzódom. 3 Nem! amit mondtam, fájdalom volt. Nem! nem! bűn volt, amit beszéltem, mikor a szívem arra gondolt, hogy szálljon el dalom a szélben: amit zengtem, örökre zengtem, és nem halhatok meg, ha éltem. Nem értek néma lenni. Nem, nem! S szavam pelyhét nem vethetem idegen ajk sodrába. Ennen törvényem lenni végzetem... s míg képet oltáromra vágni, avagy színnel igézni bírok, idegen kép nem fogja látni hajolását acél nyakamnak, s csak oly istent fogok imádni, akit én alkotok magamnak. 14