Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

BABITS MIHÁLY ADY Te elindulsz a fényes hómezőkön én visszabújtam a klastromba, nézd! O könyves klastrom, s bús bor az oltáron s a szerzetes köszönti a vitézt. A szerzetesek tudnak ám temetni de tégedet magunkba temetünk és könyveinkbe s oltárunk borába, hogy légy erős és örök bor nekünk. Neked jogod volt meghalni, ki éltél s van: élni, ki meghaltál - ó de mi: te élsz mibennünk, mi haltunk tebenned s magunkat fognánk elfelejteni, ha tégedet felednénk. O mit ér a szerzetes, ha nincs könyve s nincs bora?! De lelked vére a kelyhűnkbe csurrant mielőtt lelke lelkednek tova surrant volna a fényes hómezőkön mint holt vitéz fekete paripán oltár elől mi, fölemelt kehellyel, válhatatlan nézünk a Tünt után! Mint gyászoljalak, hogyant dicsérjelek ha kölcsön nem veszem a te szavadat? Hogyan dicsérhetik a napot a rét, berek, erdők, rőt ormok, puszták és tengerek, ha nem avval a sugárral amelyet a Nap ad nekik, maga a Nap? Úgy nyugodtál le fényesen mint a Nap s reád gondoltat minden holdvilág; kialudnánk ha nem adnál sugarat s ha eltűntél volna a hómezők alatt s nem égnél titkon, mint éjjel a Nap „ifjú szivekben, s mindig tovább": (O, szavak lelke! adj nekem szavakat) „még sírni se tudnánkfakadni sem. Sugarak lelke! te adtál sugarat hogy megmosolyogtak a sötét ugarak és fólfénylelt a hab a mély tengeren. 15