Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

Szarkofág és kámea (K. S. I.)

rösmarty most is a képek költője. De a régi zavaró bőség helyett most egyetlen, nyugodt művészettel drágakőbe metszett kis kép van előttünk. A szarkofág domborműve helyett gyűrűbe való kámea. S e történeti és szerelmi medaillonképecskék, melyek a parnasszista szonettírók modorára emlékeztetőleg nyugodtak és művésziek, mégis mélységesen líraiak." Amit Babits Vörösmarty zavaró bőségű szarkofág-verseire és gyűrűbe való kámea-medaillonképecskéire ért - mutatis mutandis - azt alkalmaztuk Rimayra (és Zrínyire). És Babits különbségtételét terjesztjük ki azoknak a későbbi Balassi-megidézőknek a verseire is, akik a hibbei sírboltot és lakóját a terjengős szavalmányok hamar fonnyadó koszorúival aggatták tele. A magyar költészet pantheonjából ezeknek a „szarkofág-verseknek" a fullasztó kriptadohát és unalmas verbalizmusát szellőztették ki Babitsék a „franciás magyar szonettek" friss légáramával. (Lásd erről A lírikus Zrínyi, 1985.) A költőkoporsókat elborító száraz verskoszorúktól Babits határozottan elkülönítette Rimay máig friss elogiumait és Kölcsey epigrammatikus Balassa-versét. Dézsi Lajos Balassi-kiadásának „valami »fortuna di Dante«-féle" (a mi mostani antológiánkat előlegező) „felsorolásáról" írta 1924-ben:,,Balassi a magyar költők lantján: kevésbé szükséges és hasznos. Rimay elogiumai fontosak, mert a költő helyzetét mutatják korának szellemei közt, s hatását reájuk, de a modern poéták Balassi-versei (drámái, novellái) - az egy Kölcsey csodálatosan átérzett stílimitációját kivéve - alig mutatnak egyebet sivár témahiánynál, témakeresésnél." Nemigen lehet jobb véleményünk saját gyűjtésünknek Kölcsey utáni hányadáról sem. Thalynak a Balassi-téma iránti merénylete például a szarkofágmodor féktelen elfajzása. Nem az antológiaanyagszaporítás, inkább az elhagyás volt hát kényszerű kötelesség. S ami fennmaradt a rostán, abból is az a jobb, az a maradandóbb, ami nem életrajziasan túl129