Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

Szarkofág és kámea (K. S. I.)

sa... (értsd: 'Bálint néven aki Balassa voltál', 'Akit Balassa Bálintnak hívtak'). A Balassi-fivérek hibbei szarkofágjára mind az elogium, mind az epicédium utal. „Nyugodjál, s koporsód légyen dicsőséges", „Hibbe városának, hol nyugszol, állása / Ott vagyon..." - áll az elogiumban. Az epicédiumbeli múzsák, „azaz tudományoknak kilenc istenasszonyi" pedig „az Balassiak koporsóját őrzik és vigyázza azoknak az koporsólátogató emberekhez való szavok. Clio felel penig mindeneknek, azki oda megyen, az többi képében meg, s így szól: Kérthedd ez koporsót, mért illyen szoros bolt? S ez két benne fekvő sebes test hogy ki volt?..." (A jelenet egészen mai képzeteket kelt: a híres halottak koporsójához látogató embereket, mint valami „muzeológus-idegenvezető" custos, Clio, a történetírás múzsája tájékoztatja szakszerűen. Azért ő, mert Rimay krónikának nevezi az epicédiumot, mint ahogy majd Zrínyi is nevezni fogja eposzát. Az epicédiumnak az a helye, ahol Rimay a krónika-műfajra utal, úgy is értelmezhető, hogy Balassi Ferenc haláláról és harcairól még egy részt - Eckhardt szerint esetleg külön verses krónikát - tervezett. Az epicédium tehát még részletezőbb, még inkább „szarkofág" lett volna. Vö. a IV. rész 8. szakaszával: „ír krónikám másutt ez hadnak módjáról, / Abban emlékezem bévebb haláláról / És sokakkal együtt érdemlett dolgáról.") A Szarkofág és kámea poétikai jelentését Babits tisztázta A férfi Vörösmarty című esszéjében, közvetlenül azután, 1911-ben, hogy megírta költőelődeiről mesteri „magyar szonettjeit" (Régi magyar költők, 1908; Zrínyi Velencében, 1909). Kosztolányi már előbb, Juhász Gyula később követte a „magyar szonettek" divatját, de Babits festette a műfaj mögé a franciás hátteret s Vörösmarty költészetéből merítette hozzá a magyar költészettörténeti tanulságot: „A Vörösmarty-féle epigramma eleinte kép: Vö128