Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Kovács István: Tétova találkozások Illyés Gyulával

Kovács István TÉTOVA TALÁLKOZÁSOK ILLYÉS GYULÁVAL Az Eötvös Kollégium, amelynek 1963 őszén bentlakója lettem, csak idegrángásos árnyéka volt a hajdani intézménynek. De a könyvtára, szellemsugárzó épületének agya -bomlatlan. A változás érzékelhető jeleként, már a magára találás reményével működött a régi korszakot meg-megidéző diákbizottság. Igaz, ott voltak az ABC baljósan egybeforrasztott betűivel jelzett összekötők is, hogy hol élesen, hol szellemképesen a jelenvalóságra figyelmeztessenek. Figyelem azonban bennünket, elsősöket másfajta is kísért, mint gyanakvó: egy felsőbb éves társunké. O az elmaradt hagyományos gólyaavatást sajátos ceremóniával pótolta a kiválasztottak, szerényebben szólva: a szerencsésebbek esetében. A könyvespolcok közötti ingyen lakomaasztalnál került rá sor, a magyar irodalom belső olvasótermében, ha kellően néptelen volt. Egy ilyen alkalommal kicsit szabadkőműves-titokzatossággal és ünnepélyességgel, mégis mintegy meglepetésként, elibém tette az Irodalmi Újság egyenszürkébe kötött 1956-os évfolyamát, a november 2-i szám 3. oldalánál kinyitva. A mutatóujj egy verset keretezett be esztendőket vonszoló mozdulatának O-jával: Egy mondat a zsarnokságról. Ma úgy emlékszem, mintha behunyt szemmel olvastam volna végig a hirtelen nyert belső látás birtokában. A vers végigáramlott a roncsolt lélek és tudat elmeszesedett suhadásain, s kitöltve őket megdermedt bennünk. Tudtam, hogy egy összeesküvés beavatottja lettem, s ez nemcsak azokhoz a kollégistákhoz fűz, akik hasonló tudati gyógymeditációra kényszerültek a láncszemeinkkel csikorgó vers „r"-jeit mormolva. Az összeesküvés személyesen Illyés Gyulához kötött, 1956 átvérzett és felejtésre ítélt szeretetélményéhez, s ahhoz a nemzethez, amelyet ő Karthágó romjaihoz hasonlított, de amely emlékezet-egésze, nyelve és kultúrája által nem délibábként, hanem valóságosan lebeg a magasban. Nem sokkal ezután ugyanez a kollégista társam tett föl kérdést a hatalom magas beosztású meghívottjának a romániai magyarság helyzetéről, főként bezárt iskoláiról. Ürügyül Illyés Gyulának a párizsi L'Expressben megjelent interjújára, az abban foglaltak riasztó igazságtartalmára hivatkozott - hozzáfűzve személyes útiélményeit is. 1964-et írtunk, így a válaszról is fogalom alkotható: egy közösség végkiárusításának szenvtelen ideológiája összegeződött benne - a boldognak ígért jövő nevében. Az üdvözítőnek hirdetett pusztítás és hazai jóváhagyása ellen hosszú évekig Illyés volt 295