Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Tóbiás Áron: Találkozások Illyés Gyulával

Jó lenne, ha ilyen egyenesben menne minden ebben az országban, a tömegkommunikációban, ahogy ekkor, 1956-ban ment... Ezt megelőzőleg volt még egy nagyon érdekes és számomra jellemző találkozásom Illyéssel. Egy hónappal azelőtt, '56 szeptember elején, amire Tasi József az előadásában is célzott. Arra a részre gondolok, amikor Tasi József elemezte, hogy Németh László és Illyés Gyula közötti barátság váltott feszültséget. Akkor engem már rehabilitáltak, '56. szeptemberben, és megbíztak egy sorozattal, hogy írószobám címmel készítsek egy beszélgetést vasárnap délutánonként neves írókkal. Németh László volt az első, akit választottam. Szerkesztője voltam a Magvetőnél az Égető Eszter- könyvének. Úgyhogy elmentem a rádióskocsival Tihanyba, Sajkodra, a sajkodi részre, ahol Németh László töltötte az idejét visszavonultan. Délelőtt érkeztünk. Mondom neki: itt leszünk másnapig, van időnk, és ha már itt vagyunk kocsival, akkor elmehetnénk Illyés Gyulához. Erre elképedve néz rám Németh László: - Miért, te úgy gondolod, hogy mi olyan jóban vagyunk, olyan sűrűn találkozunk? - Miért? - mondom itt vagytok egy kődobásra és egyáltalán... Azt mondja, eltelik jó egy év is, hogy nem látjuk egymást. - Akkor különösen jó mondom -, hogy itt a kocsi. Elég bonyolult dolog Sajkodról a hegyen át elérni a rév melletti Kopasz-hegyi házhoz. Látszott Németh Lászlón, hogy nincs ellenére a találkozó. Akkor elmentünk körül az úton Illyéshez. Illyés meglepődik, és azt mondja: Jó, hogy itt vagy, Laci... Régen találkoztunk, de hát nem tudlak bevezetni, mert... - akkor már ősz volt, és össze volt pakolva a ház - menjünk el valahová... - És akkor elmentünk a tihanyi révnél egy presszóhelyiséghez. Gondoltam, ott maradok a beszélgetésnél, de láttam azután, hogy nem lehetek annyira - ahogy Pesten mondják - pofátlan, hanem azt mondtam, hogy mikor jöjjek vissza? Egy olyan másfél óra múlva. Másfél óra múlva visszajövök. Ez a kis epizód arra világíthat rá, hogy mivel a két író más és más helyzetben élte át a Rákosi-korszakot - Illyés félig reflektorfényben, Németh László teljes visszaszorítottságban -, mind a ketten, úgy gondolom, más pszichológiai nézőpontból látták egykori, baráti szálakkal összenőtt mivoltukat. Most jön az irodalomtörténetileg és irodalmilag is talán a legtermékenyebb, szorosabb kapcsolatom Illyés Gyulával. 1956 szeptemberében, még a forradalom előtt, de annak már szeizmografikus előrejelzéseképpen, megbízást kaptam az akkori Szikra Kiadó lektorától, Meggyesi Jánostól, hogy - mint a Magvető írószövetségi kiadó „jól futó", szem előtt lévő szerkesztője - állítsak össze egy könyvsorozatot a két háború közötti, majd az 1945 utáni időszak szociográfiai írásaiból. Pontosabban azokat az írókat, falukutatókat, pszichológusokat, publicistákat kellett sorra venni, akik már kiadtak ilyen könyveket (például a Rákosi-korszak alatt szándékosan elfelejtett Viharsarok és társai), vagy még ezután kell összegereblyézni az itt-ott lappangó anyagot hozzá. Nem akarom a listával itt az időt lassítani, csak a témához illően megemlítem: szinte elsőnek gondoltam arra, hogy Illyés Gyula Magyarok című, naplójegyzetekből, szociográfiai „jelentésekéből álló könyvét kellene folytatni, 1938-tól, az „első" kötettől napjainkig, vagyis 1956 őszéig. 292