Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Szigeti Lajos Sándor: Teremtés, teremtődés, alkotás. Illyés Gyula: Örök s mulandó

Szigeti Lajos Sándor TEREMTÉS, TEREMTŐDÉS, ALKOTÁS ILLYÉS GYULA: ÖRÖK S MULANDÓ Mert kezdődik megint, mert nincs vég, mert megleli tán az is üdvét, ki a legfőbbről csak dadog - olvashatjuk annak az Illyés-versnek a befejezéseként, amely eredetileg kötetcímadó lett volna, s ez A zene szava. E könyv azonban csak terv maradt. Az ötvenes évek végén járunk, nem kevéssel a Kézfogások című kötetének, valamint az Egy mondat a zsarnokságról című versének megjelenése után. 1956 után a költő többnyire csak műfordításait adja közre, a népi írók között őt is támadják, régi barátait a börtön várja. Csak lassan oldódik körülötte a légkör. 1961-ben jelenik meg Új versek című kötete, mintegy A zene szava helyett, a tervezett kötethez képest hatvan újat tartalmazva, de mintegy félszáz más vers kihagyásával.

1 A lírai naplóvá, apró följegyzések sorozatává lett Új versek egy része - tizenkét költemény - előzőleg Rácegresi füzet címmel, külön bevezetővel a Hazai kis Tükör című antológiában jelent meg.

2 „A költő magatartása a befelé fordulás, az önmagára figyelés. Az élet-halál problémái kerülnek középpontba, a személyes, szubjektív mondanivaló jelentősége nő meg. [...] Illyés nem pietista belenyugvással, nem fatalista közömbösséggel, nem a rajongók hitével gondol a mulandóságra. Az életet, a valóságot szenvedélyesen szerető ember küzdelme, kétsége és vívódása, bátor szembenézése és keserű megtorpanása szól a versekből. Ez a viaskodás adja meg a kötet uralkodó motívumát" - írja Tüskés Tibor, aki éppen ezért joggal nevezi a kötetet lírai drámának, mely a modern líra legmagasabb csúcsain jár.

3 A kötet fő témái tehát: az elmúlás, élet-halál kérdése, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a jobbára nem válaszoló, hanem kérdező Illyés mindeközben kapaszkodókat is keres, így lesz az említetteken túl fontos téma a visszaemlékezés, a múltkeresés és természetesen a szerelem-szeretet is, s végül, ezeken keresztül: hit az emberben, az alkotásban, a teremtésben. A könyvnek viszonylag nagy visszhangja volt, írt róla Bata Imre az Alföldben, Béládi Miklós az Élet és Irodalomban, Diószegi András - aki Illyés őszikéinek nevezte az Új verseket - a Kortársban, Fenyő Miksa az Irodalmi Újságban (London), Illés Lajos az Új írásban, Ijjas Antal az Új Emberben, Rónay György a Vigiliában, Tüskés Tibor a Jelenkorban, Cs. Szabó László az Új Látóhatárban, s ezzel a kritikák teljes sorát bemutattuk. A visszhang sok bántalomért kárpótolhatta a költőt, 262