Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Varga Rózsa: Illyés Gyula és Forbáth Imre barátsága levelezésük tükrében

Bodnár György ILLYÉS GYULA SZÉPPRÓZAI MŰVEINEK POÉTIKAI ALAKZATA A címben rejlő kérdést már a Puszták népe kortársi kritikája is felvethette volna, de csak sejtéseit közölte a mű szépprózai térhódításairól. Babits Mihály csodás művészetnek látja Illyés beszámolóját, „amely elfelejteti, hogy művészet: az egyszerű, kristálytiszta mondatokban maga az emberi tények sokasága beszél, s szinte észrevétlenül vezet, míg egyszer csak fölszisszenünk a megdöbbenéstől, mert megértettük a lelket, a megérthetetlent". Babits tehát egyszerre emeli ki a Puszták népe stílusát és tárgyiasságát, midőn Illyés „epikai stíljét" jellemzi. Cs. Szabó László viszont „a született jó író rejtélyét" már csak a nyelvi gazdagságban látja; „Dús erezetű, nagy lélegzetű, képgazdag, leíró s ugyanakkor elbeszélő, fanyar és fojtott indulattal feszülő nyelven ír Illyés, gúnyos és fenyegető, hajlítható és darabos, játékos és szűkölő, tréfás és felhős, kitanult és puritán - hol és milyen gyakorlattal tanulta ezt az árnyaltságában is tömör, céltudatos, időtálló és hű magyar prózát". Majd Németh László veszi észre újra, hogy a Puszták népe szépprózaisága nemcsak nyelvi struktúrákban, hanem az írás mélyebb rétegeiben is gyökerezik: „Az idill és a gyűlölet: a két Illyés-szólam, mely verseiben különváltan nemegyszer retorikus volt, itt egymást hitelesítik, mélyítik, erősítik [...] Illyés tiszta, konkrétumoktól csillogó prózája ugyanakkor, amikor fölveti a tiszta indulatot, melynek az igazság az ösztökéje, lecsapolja azt a másik indulatot, amelyet pukkancs igék hajtanak fejletlen agyakra." Távolabbról szemlélve már a szociográfiai irodalomban sem a Huszadik Század szaktudományos fölvételeit, hanem Nagy Lajos műveit (Három város, Kiskunhalom) és a föléledő dokumentumirodalmat említhetjük a Puszták népe előzményei között. Igazában nem is szociográfia ez a mű, hanem társadalomrajzzá táguló önéletrajz; nemcsak vád és leleplezés, hanem lírai hangoltságú emlékekbe feledkezés is. A parasztkrónikák komorságát is fölleljük lapjain, egyes helyek tárgyilagossága pontosságban és részletességben vetekszik akármelyik szakszerű szociográfiai földolgozással. A Puszták népe hangjainak integrálódását és kettős látásának érvényesülését, amely a szépprózaiság forrásának bizonyult, rendszerező poétikai igénnyel csak a hetvenesnyolcvanas évek kritikája és irodalomtörténete írta le. Természetesen minden új megközelítés a műfaj kérdéséből indul ki. Erkölcsi autonómia - művészi autonómia című tanulmányában (1982) Németh G. Béla ki is mondja, hogy a korábbi értelmezésekben az maradt „határozatlan és kifejtetlen, ami legtömörebben és legjobban 212