Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)
Monostori Imre: Illyés Gyula és Németh László. Párhuzamok - kitérők - találkozások
mindazt, ami „az utóbbi években" körülöttük, köztük állt. „Helyzetünk - s lassan teljesítményeink közt is persze oly nagy a különbség - írja 1954. március 6-án Illyésnek hogy az efféle kibeszélés (»szerelmi vallomás«-od ellenére) neked egyre kevésbé lehet fontos, míg nekem egyre kényelmetlenebb lesz." Az elhidegülés fő motívumai, okai elég világosan rajzolódnak ki ebből a levélrészletből is... Mindazonáltal Illyés az, aki a Petőfi Mezőberényben rádiós bemutatója (1954. július 29.) elé bevezetőt ír, majd szembeszáll Bóka László Németh egyfelvonásosát elmarasztaló cikkével. Többek között ezeket írja: „Mivel én Németh László drámáját mint olvasmányt - mert csak így élvezhettem - jelentős műnek, az író pályáján is kiemelkedő, lélegzetfojtó alkotásnak, a benne foglalt »magyarázatot« pedig olyannak érzem, amellyel vitázni is csak lelkiismeretes elmélkedéssel, az író iránti tisztelettel lehet, a Szabad Nép olvasóit vélem megbecsülni azzal, hogy nem hagyom meg őket abban a véleményben, amelybe B. L. révén jutottak Németh Lászlót, de Petőfit illetően is." 3 1 Illyés - 1955-ben - sikerrel jár közben Farkas Mihálynál és Péter Gábornál Németh egyik unokatestvére szabadon bocsátása érdekében is. 1956-ban Németh Lászlót - meglepetésére és örömére - az írószövetség elnökségébe választják. Persze ő Sajkodon tartózkodik, és nem vesz részt az üléseken, titkos elégtételt érez viszont amiatt, hogy az írók szavazata alapján alig maradt el Illyés és Déry mögött. Illyés Gyula javaslatára került be az Irodalmi Újság szerkesztőségébe (ahová szintén nem járt el). A hatvanas években a kölcsönös nagyrabecsülés, de korántsem a - főleg belső konfliktusok nélküliség jellemzi Illyés Gyula és Németh László kapcsolatát. Az alaphelyzet az, hogy míg Illyés írói-költői életműve a kiteljesedés felé mutat, Németh alkotóképessége - s ezt ő pontosan tudja, és sokszor le is írja, tehát megpróbál számot vetni az elkerülhetetlennel - megállíthatatlanul csökken, majd a hatvanas évek végétől rohamosan romlik. Németh László ezt a rendkívüli tehertételt nagyon nehezen tudja elviselni, feldolgozni. Ám nemcsak önnön életéről s már inkább csak a múltba helyezett életművéről készít rövid értékeléseket, de Illyés élő költészetét és irodalomszervező tevékenységét is többször méltatja. Saját pályáját az Irgalom befejezése után lezártnak tekinti, Illyését viszont kiteljesedőben lévőnek látja. Értékelése szerint a hatvanas évek Illyés-lírája magaslat: e lírai életmű érettebb, mint pályáján bármikor. Mindemellett Illyésben egykori közös nagy vállalkozásuk - a magyar irodalmat az egész nemzet ügyévé tenni - folytatóját, mégpedig egyedüli folytatóját látja. „Te [...] a magyar irodalom vezérhajtását óvod öregen is még magadban" - írja egyik levelében (1960. január 2án). Németül megjelenő esszékötetéhez miniatűr magyar irodalomtörténetet rögtönöz. „Ennek az áttekintésnek a rád vonatkozó része - írja Illyésnek - (egy sorral sem kevesebb, mint a Petőfié, Aranyé, Adyé) így kezdődött: »Mindnyájunk közt (t. i. a népi írók közt) legsokoldalúbb és legteljesebb tehetség: Illyés Gyula. Hatvanéves korában még emelkedő költő...«" (1962. október 16.). 1963-ban Illyés előszót ír az Iszony francia kiadásához. Kiemeli a magyar irodalom küldetéses jellegét, s ebben a folyamatban helyezi el Németh László írói munkásságát. „Rendkívüli" hatását azzal magyarázza, hogy az írói tollat „valóban többre akarta 178
