Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Monostori Imre: Illyés Gyula és Németh László. Párhuzamok - kitérők - találkozások

szembe is állíthatja a két párt, Illyésen meg kell osztozniuk. Illyés »népiességét« nem lehet elképzelni nyugati műveltsége nélkül, viszont a latin és francia ingerekre magyar hagyománnyal felel." Vagyis: Németh a népi és urbánus szakadás előestéjén Illyésben látja a lehetséges írói-szellemi példát, ha úgy tetszik, modellt ennek a szakadéknak az áthidalására. S éppen ebben a feltételezésben érzi magához, a saját írói-kritikusi felfogásához, egyszersmind programjához is a legközelebb álló társnak, szellemi rokonnak Illyés Gyulát, hiszen az ő egész tevékenysége úgyszintén a „sznobok" és a „parasztok" egyoldalúságai ellenében bontakozott ki. (Röviden: magyarság és európaiság összekapcsolása, a népi és urbánus programok lehetséges egybefűzése. Joggal hívta fel a figyelmet éppen Németh egyik legszívósabb és legkeményebb bírálója, Gaál Gábor arra, hogy a harmincas évek közepén Németh László írói munkássága hidalja át azt a szakadékot, amely a népi és urbánus szétválással mégiscsak kialakult.

2 Valószínűleg ennek a kettejük közti, őket leginkább összekötő lényegi szellemi értéknek a fölismerése - még a népi-urbánus vita kirobbanása előtt - és ennek az értéknek a természetes védelme magyarázza azt is, hogy kapcsolatuk és barátságuk kiállja a Tanú megindulása utáni bonyodalmak szakítópróbáját. Legfőképpen persze annak a ténynek a következményeit, hogy Illyés - úgymond - „a Babits táborába" tartozik. Milyen beszédes a fénykép, amely 1932. január 10-én készült a Zeneakadémián a Nyugat 25 éves emlékünnepén! Az emelvényen a hosszú pulpitus közepén Babits és Móricz. Az asztal vége felé Babits oldalán Illyés Gyula; és úgyszintén az asztal vége felé, de az ellenkező oldalon - Móricz oldalán - Németh László. Az itteni rendezői felfogás azonban nem egészen egyezett a valósággal: Illyés ugyanis egyszerre volt képes a Babits „táborában", de a Németh „táborában" is - ha egyáltalán volt ilyen - komoly szerepet vállalni. Valószínűleg éppen azért, mert nem táboroknak, egymással szembenálló ütközőzónáknak fogta fel a Nyugatot, illetőleg a Választ (és Németh Tanúját is), hanem a korabeli magyar szellemi élet normális többszínűségeként. Ezért is vesz részt - még korábban - 1931. november 29-én az új nemzedék debreceni fölvonulásában, majd a Tanú kibővítésének tárgyalásain, vagy 1934 februárjában Némethtel együtt a pápai és a győri előadás-sorozaton. S ezért vesz részt - természetesen - a Válasz szerkesztésében is. Pesten már kezdetben is Illyés a legfontosabb tanácsadója és szerkesztőtársa Némethnek, Gulyás Pál mellett vele konzultál a legtöbbet. S éppen itt, a Válaszban közlik folytatásokban a Puszták népét, Illyés szociográfiai remekét. S mindezt az 1933 eleji, rendkívül éles Babits-kritika után, amelyben Németh László Tanú-vállalkozását és Németh kritikai magatartását ostorozza. (Illyés naplójából azt is tudjuk, hogy többször támadtak kellemetlenségei Babitsnál a Némethtel való barátság és szellemi partnersége miatt). Persze Illyés szellemi szintézist, egyensúlyt és hidat teremteni képes hajlandóságát és alkata „rejtélyességének", „kettősségeinek" itt érintett jegyeit nemcsak Németh László tudja időnként nehezen értelmezni. A kortársak közül - például - József Attila 1937 őszén számonkérően kemény versében (Egy költőre) a „vagy-vagy" dilemmáját állítja fel: 170