Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Csaplár Ferenc: Naplótükrök. Kassák és Illyés, egymásról

nyomára bukkannunk, Illyés mely megnyilatkozásai késztették Kassákot 1955 májusában az alábbiak följegyzésére: „Úgy látszik, Illyés Gyula egyáltalában nem akarja föladni a harcot - amit meg sem kezdett. De annyi kétségtelen, hogy állandó permanenciába helyezkedett. Kivont karddal ott áll a köszörűkő előtt, s hol élesíti hajlékony, finom pengéjét, hol meg tompítja, aztán megint élesíti, megint tompítja, majd meg élesíti, és tompítja és élesíti és tompítja, és folyvást így tovább. Néha majdnem irigyli tőle az ember azt a különös paraszti dekadenciát, amit olyan édesített citromízzel tud hasznosítani. De azért mégse irigykedjünk! Neki is megvan a maga baja. Nagyon panaszolja, hogy öregszik. Állandóan félni a haláltól - ez se leányálom.'" E karikatúraszerű portréban rejlő kedvezőtlen megítélés csak azt követően változott meg, hogy Kassák elolvasta Illyés Szabó Lőrinc válogatott versei elé írt tanulmányát. Kassák már abban a körülményben is a hivatalos kultúrpolitikával való szembenállást, a tiltott eszmék, gondolatok melletti kiállást látta, hogy a mű a nyomtatástól való eltiltás után kéziratban sokszorosítva, irodalombarátok közvetítésével jutott el hozzá. A tanulmányban elsősorban Illyés magatartását tartotta fontosnak. Azt, hogy a régi barát „ténymagyarázatra és védőbeszédre" vállalkozott a súlyos vádakkal illetett s hosszú időre hallgatásra ítélt írótárs védelmében. E szolidaritásvállalásban Kassák fölismerte az egyedi eseten túlmutató tudatosságot. Az elszigetelődés veszélye elleni védekezést, a behódolni nem kívánó írók helyzetének erősítését. Vagy ha úgy tetszik, Illyés helyes taktikai érzékének megnyilatkozását. Illyés közszerepléséről alkotott korábbi vélekedésének megváltozását jelezte azzal is, hogy a Szabó Lőrinc melletti kiállást a kommunista írók magatartásával élesen szembeállítva méltatta. „Fel kell jegyezni - írta hogy amíg a magukat kommunistáknak deklarált írók beárulják, intrikálják, szóval és szemforgatással ölik egymást, addig a pártonkívüliek vállalják egymással a sorsközösséget, s akiket el akarnak tőlük szakítani, még szorosabban magukhoz ölelik. [...] tudják, mennél kevesebben esnek el közülük, személy szerint is annál erősebbek maradnak."

2 Illyés Gyula ezzel a Szénaboglya szereplőinek világában Zelk Zoltán, Darvas József és Veres Péter ellenpólusává vált, hogy csak néhányat említsünk a legellenszenvesebbre megmintázottak közül abból a bizonyos negatív arcképcsarnokból. Ugyanakkor föltűnő, hogy Kassák az Illyésről írottakat közvetlenül megelőzően a Bartók-évfordulóval kapcsolatos publikációkat értékelve egyetlen szóval sem említi Illyés Bartók-versét, pedig e vers megjelenése, majd a közlésre vállalkozó hetilap betiltása az egész ünnepségsorozat alighanem legföltűnőbb, legtöbbet tárgyalt eseménye volt. E hallgatásnak az lehetett az oka, hogy a Bartókról verset író Illyésben Kassák vetélytársat látott. Elképzelhető, hogy Illyés verse késztette őt arra, hogy az újabb fordulóhoz érkezett költői versengés régebbi résztvevőjeként saját, 1939-ben írott Bartók-versének szövegét naplójába illessze. Az, amit egyébként az évforduló alkalmából a Szénaboglyaban a 3. vonósnégyesről írt, a lényegi dolgokban rokon azzal, ami Illyés versében olvasható. Kassák is - Béládi Miklós Illyésre vonatkozó megállapításával élve - „a bartóki zene példáját, az elviselhetetlenül nyomasztó közállapotok elleni tiltakozást és a művészet egyetemes katarzisának feloldó élményét egyszerre, egymásba fonódva érzékelteti".

3 157