Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Botka Ferenc: Zárszó
Hotka (fertne mint Rimbaud ellen, ahol Lope de Vegát csalással, sikkasztással, kalandorsággal, Shelleyt sorsokon átgázoló szerelmi önzéssel, Arany Jánost kuporgató zsugorisággal, Lev Tolsztojt állítólagos szeretet-nélküliséggel vádolták. Ki kell lépnem ebből a közegből annál is inkább, mert tanácskozásunkat éppenséggel nem ez, hanem az életmű - s ezen belül is elsősorban a művek világa érdekelte. Az előadások témájára tekintve örömmel állapítható meg, hogy a szorosan vett kiindulást, majd az avantgárd jegyében írt műveket kivéve - jóformán a pálya egészét áttekintették. S nem is akárhogyan: nem a régi emlékekre támaszkodva vonták le a következtetéseket, hanem azok újraolvasásának élménye nyomán és felhasználva azokat a lehetőségeket, amelyeket az elmúlt negyedszázad rálátása biztosított; beleértve ebbe a perspektívába azokat a távlatokat, amelyeket a rendszerváltozás nyitott meg. Az újonnan meghúzott mérlegből kiderült, hogy műveinek 1956 alatti és utáni gondolati trendjét egyértelműen a szocializmus keleti modelljének ellenzése, zsákutcájának kimondása jellemezte. (Elég a több oldalról is megvilágított G.A. úr X.-ben, A kiközösítő vagy a sajnos meg sem említett és 1975/76-ban írt gulliveriáda tanulságait felidéznem.) Ezek alapján kezd kialakulni az életmű eszmei sugárzása, amely némi túlzással akár a rendszerváltás előkészítéseként is kommentálható lenne. Ha ugyanakkor nem állítanánk e keleti kritikával szembe a diktatúra elítélésével egyidejűleg kimondott kritikai megjegyzéseket a tőkés/fogyasztói társadalom és annak riasztó technikai jövőképe ellen. Ennek a két irányból táplálkozó pesszimizmusnak a tudományos elemzése azonban még várat magára. Mielőtt az így megfogalmazott hiányérzeteim további felsorakoztatásába kezdenék, legyen szabad röviden együttlétünket a nyolc évvel ezelőtt megrendezett tanácskozással is összehasonlítanom. A születés 100. évfordulója még bizonyos irodalomtörténeti defenzívát tükrözött; hatással volt rá az a légkör és bizonytalanság, amely a rendszerváltást követte. Ezt beszédesen jelzi az előadók viszonylag alacsony száma (összesen tízen voltak), de az előadások jellege is: egy részük korábbi eszmefuttatások felmelegítése, más részük viszonylag semleges, a politikai vonatkozásokat kerülő pályákon futott, bár olyan is akadt, amely neofita buzgalommal verte szét a korábbi Déry-kép körvonalait. Ezzel szemben mai tanácskozásunkat egy új (megújuló) irodalomtörténeti körbetekintés igénye jellemezte, s ezt nemcsak a kétszeres létszám (húsz előadás hangzott el), hanem az előadások minősége is jelezte. Amelyek - mint érintettük - kivétel nélkül új kutatások eredményeiről számoltak be, illetve új összefüggések koordinátáit vázolták fel. S ez az érdeklődés egyaránt szólt Déry személyének, de egyben korának is: a mérlegelésekben sok esetben felvetették egyben az egykori művelődéspolitika újragondolt megítélését is. Külön értékként említjük meg az életmű két külföldi recepciójának a megrajzolását, amelyek a kutatások világirodalmi távlatok felé történő elmozdulását is példázzák. ígérem, a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy ez az értékes előadássor minél hamarabb kötet formában is megjelenjen. 216
