Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
CJCereUaiatal-heíxélffeléi Kerekasztal-beszélgetés Pomogáts Béla Déry és 1956 című előadását követően 2002. december 5. Kenyeres Zoltán (elnök): Vannak irodalomtörténeti irányzatok, amelyek határozott mozdulattal kiiktatják vizsgálataik köréből az író személyét és kizárólag az általa írott szövegre fordítanak figyelmet. Az irodalom szempontjából az író tulajdonképpen nem is létezik, csak az van - állítják -, amit leírt. Mi itt nem fogunk ilyesmit állítani. Ellenkezőleg, az itt következő beszélgetés Déry Tibor személyéről, életéről fog szólni. A kerékasztalnál, amelyet körülülünk, Déry börtönéveiről beszélgetünk Eörsi Istvánnal, Litván Györggyel és Pomogáts Bélával. A „filolófiai hűség” kedvéért el kell mondanom, hogy eredetileg Kosáry Domokos kapott meghívást e kerékasztalhoz, mint Déry hajdani cellatársa, de le kellett mondania részvételét, és Eörsi „helyettesíti” őt. Eörsi István: Én még soha nem láttam a Petőfi Múzeumban kerekasztalt, de valahonnan vásároltak egyet (Nevetés.) Hölgyeim és uraim, nekem az volna most itt a feladatom, hogy Kosáry Domokost helyettesítsem, és ezt két okból nem tudom: egyrészt, mert egyáltalán nem tudom helyettesíteni Kosáry Domokost, másrészt meg Kosáry Domokossal ellentétben én nem ültem Déry Tiborral egy zárkában, tehát nem tudok erről beszélni se. Azt tudom, hogy neki klausztrofóbiája volt, de esküszöm, hogy minden rabnak klausztrofóbiája van a zárjában, nincs olyan rab, akinek nincs. De hát erről majd más fog beszélni. Énnekem két más témám lenne, az egyik a Déry- vita, ahol részt vettem, tanú voltam, és a másik pedig: Déryvel állandó kapcsolatban voltam a forradalom kitörésétől a letartóztatásomig, tehát erről az időszakról próbálok beszámolni, s ez most nem is annyira kerekasztalbeszédszerű, most én itt elmondom a magamét. Szerintem Déry írói fejlődésére az 1952-es Déry-vita döntőbben hatott még az el- ítéltetésénél is. Ott fordult a kocka. Jelen voltam ezen a vitán mint legfiatalabb résztvevő. Teljes mértékben kommunistának vallottam magam, a párt hívének, Révaival nem értettem egyet, ezt kifejezésre is jutattam, mert annyira nagy kommunista voltam, hogy azt hittem, hogy ez lehetséges. Na most, ennek a vitának olyan hangulata volt, hogy igazából a rémálmaimban mai napig elkísér, ilyet se előtte, se utána, se a tárgyalásomon sehol máshol nem tapasztaltam. Egy anekdotát mondok csak - meg is írtam már -, de ez jelzi az egésznek a hangulatát, nem is Déryről szól az ankedota, hanem Király István beszédéről. Ebben így kezdődött egy mondat: „Nézetem szerint Hajnal Annának ez a verse jó”, mire Révai belekiabált: - „Elég baj az.” Mire Király így folytatta mondatát: - Jó volna, ha nem árulná el a munkásosztályt sorról-sorra... Dermedt csönd fogadta ezt a stiláris fordulatot, senki nem mert fölnézni, mindnyájan lesütöttük a szemünket szégye173
