Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Bodnár György: A Niki az Új Hangban

ßotlnAe IJjtjärt/ij

milyen erkölcs húzódik meg e lakonikus életrajzi tények mögött, arról ugyancsak a személytelen elbeszélő tudósít. „Emberszeretetét és mérnöki fantáziáját egyképp buzdította az új társadalomépítés.” (37.1.) Leváltásaira és lefokozásaira is azért került sor, mert a társadalmi felelősség rögeszméje s a donquijotei szemlélet vezette. (48.1.) Kifelé és befelé egyaránt megalkuvástalan volt: „elefántnyi bűnnek nézett szúnyog- nyi szélhámosságot”, de amikor kegyvesztett lett, „önmagában kereste a hibát, s mint a lelkiismeretes emberek, talált is tucatjával”. (48.1.) Jellemző, hogy felesége még bukott káder hozzátartozójaként is pártmunkát végez: törékeny egészsége miatt ugyan nem vállalhat hivatalt, de népnevelői körutakat tesz, vagy az MNDSZ-ben végez kisegítő irodai munkát. (62.1.) S ugyancsak a személytelen elbeszélő idézi fel a nagypolitikai eseményeket: a külügyminiszter letartóztatását, az első nagy politikai per tárgyalását. „Ancsa e naptól kezdve - olvassuk róla - zárkózottabb s szűkszavúbb lett, mint egyébként az egész ország is körülötte.” (75.1.) Szótlan magába roskadása fejezte ki azt a belső harcot, amelyet e hír és a párt iránt érzett fenntartás nélküli bizalom váltott ki benne. S reagálását nemcsak azért figyelhetjük meg csupán külső jelben, a némaságban, mert a nem elemző és nem reflektált elbeszélés ezt képes közvetíteni: a belső monológ is csak azt fejezhetné ki, hogy Ancsa tudatában fel sem merülhet a Rajk- per igazságának vagy brutális képtelenségének a kérdése. S végül az ő letartóztatását is hasonló reflektálatlan tényközlés iktatja az elbeszélés menetébe: „Reggel elment a hivatalába, de délben szokásától eltérően nem hívta fel feleségét, estére nem jött haza. A hivatalban semmit sem tudtak hollétéről ... Egy évig nem jött róla hír.” (90.1.)

Niki regényében természetes, hogy Ancsa erkölcsisége, világnézete és személyiség- fejlődése bensőleg és reflektáltan a kutya és gazdája közötti viszonyban fogalmazódik meg. Ancsa és felesége belvilágát e viszony motívumai úgy jelenítik meg, mint a magatartás-pszichológia szerint a viselkedés tényei a lelket. Ancsáék az első pillanattól kezdve elfogadták az idegen kutya behízelgő közeledését, de a maguk kárára sem akartak idegen értéket birtokolni. Hogy „a meghittségnek s az ezzel járó esetleges kötelezettségeknek még a látszatát is elkerüljék, maguk között továbbra is per »kutya« beszéltek róla, nevét óvakodtak nyelvükre venni. A lakásba egyáltalán nem engedték be, nehogy megszokjék náluk.” (15.1.) Végül is megvásárolták a kutyát, s a Niki név legálisan csak akkor kapcsolódott össze tudatukban vele, amikor az utolsó gazdájától hozzájuk menekült. Amikor első nagyobb állásába Ancsát kinevezik, a kutyával való rendezetlen viszonyát elintézetlen függő kérdései közé sorolja. Végül is ezt a kérdést tisztázatlanul hagyja, mintegy felmentést kérve lelkiismeretétől. Az elbeszélő magyarázata szerint Ancsa ugyanis azt tartotta a „tisztaság” elvéről, hogy „ha kegyetlen részletességgel alkalmaztatik, embertelenné, sőt életellenessé válik”. (26.1.) Nyilvánvaló, hogy itt Ancsa a kutya iránti jogtalan szeretetét tekinti „tisztátalanság”-nak, az „embertelen tisztaság”-ot pedig egész kora és mozgalma káros tünetének tekinti, amely szavak nélkül utal az emberi kapcsolatok radikális szektás osztályharcos megszakításaira. Ancsa itt humanistább, mint purifikátor igazgatóként. Személyiségtörténetének alakulásával függött ez össze? Erre választ nem kapunk, mert a külső nézőpontú elbeszélés össze sem kapcsolja az ellentétes erkölcsi következtetéseket.

97