Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Poszler György: Feletet - mire? A „Déry-vita” dilemmái
('ßfitxler ífaörtjii zetlen mondat hősei is. A szerző saját dilemmáit vetíti hőse leikébe. Azaz burzsoá dilemmákkal gyengíti hőse proletárösztönét. Ez pedig az ellenség megsajnáltatásának kísértése. Ám ez lehetetlen. Az osztályellenség csak gonosz lehet. Keményebb, elszántabb, gondtalanabb hősök nevelése a feladat. Nos, megismétlem. Déry művét a paradigmán belül, legalábbis az igazodás szándékával koncipiálta. Mégis — valóban realista szemlélettel, bonyolultabban kidolgozott szerkezettel, pompásan egyéni emberábrázolással - létrehozott valami a paradigma „kánonától” eltérően érdekeset. Ezt kellett megsemmisíteni. Megsemmisíteni vagy radikálisan másfelé orientálni. Az osztályfőnöktől gyakran idézett példaképek, Grosszman és az ő Kolcsuginja, Osztrovszkij és az ő Korcsaginja felé. Vagyis az ifjúsági irodalom irányába tendáló szovjet forradalmi regények felé. Amelyek szerelmi szálaikban akár leányregényként is értelmezhetők. A paradigma, osztályfőnök, kritika, filippika, „vita” mindennel - igazodási szándékkal, realista szemlélettel, bonyolult szerkezettel, pompás emberábrázolással - együtt elgázolja Déry regényét. Az összefoglalásnak becézett filippika még súlyosbítja is a kritika tételeit. Ezzel minden esetleges átírási szándékot is lehetetlenné tesz. Déry nagy jeleneteket ajánl fel. Amelyek világossá tennék a párt szerepét. Az osztályfőnök ezt is elutasítja. Rossz koncepción nagy jelenetek sem segítenek. Ezzel lett vége. De érdemes leszögezni. Nemcsak a „Déry-vitának” lett vége. Ám a paradigmának is. A végpontra érkezett. Folytathatatlansága és alkalmazhatat- lansága tökéletesen bebizonyosodott. Már a vitán is érezhető volt ebből valami. Ami a folytathatatlanság és alkalmazha- tatlanság felé mutatott. Benjámin László, Eörsi István és Zelk Zoltán ellentmondott. Az első a sematizmus ellen szólt. Bálint alakját most is jónak tartotta. A második az esztétikai értékeket védte. A tipizálás többféle változatát is felvetette. A harmadik az irodalom lehetőségeiről beszélt. Hogy Déry körül a legjobbak csoportosultak? Nemigen lett foganatja. A zárszófilippikában ismét kíméletlenül megbíráltatott Örkény. Sőt, Hajnal Anna, Zelk Zoltán, Benjámin László, Reményi Béla is. A legutóbbi már-már a politikai feljelentés hangnemében. Egyedül Kónya Lajos kapott furcsa dicséretet. A többi szempont messzire vezetne. Ezért ezúttal mellőzendő. Hogy folytathatatlan és alkalmazhatatlan lett a paradigma? Valóban azzá lett. Csupán összefoglalok néhány kritikai mozzanatot. Ha a mű gondtalanul derűs, seké- lyes hurráoptimizmust sugároz. Ha gondokkal telített, dekadens halálhangulatot. Ha alakjai nem egyénítettek, az átlag felé torzítja a típust. Ha egyénítettek, a különcség felé. Ha nagyon egyszerűek, élvezhetetlen papírfigurák. Ha bonyolultabban gondolkodnak, elviselhetetlenül moralizálnak. Ha felhőtlen jövőt látnak, nem mennek elég mélyre. Ha borús jelent éreznek, még vereségre is számítanak. Nem folytatom. Pedig lehetne. Úgy tűnik, ezután bűntelenül megszólalni sem lehet. Csak a halálos vagy legalábbis a bocsánatos bűn terhével. A paradigma kiépítette magát. És lehetetlenné tette magát. A kiépítés elemzése eszmetörténeti, irodalomtörténeti, politikatörténeti kérdés. 91
