Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Poszler György: Feletet - mire? A „Déry-vita” dilemmái

< J)o liier fjijört/y

megváltoznia. A kéznyújtásnyi közelségből társadalmi találkozássá, legalábbis a találkozás lehetőségévé alakulnia. A fényévnyi távolságból emberi közeledéssé, legalábbis a közeledés lehetőségévé alakulnia. Az elkészült két kötetben a mozgás sejthető. Korábbi és későbbi nyilatkozatokból a szándék kikövetkeztethető. Csakhogy a második kötet után jön a robbanást hozó ütközés. És a megerőszakolt regényciklus torzó marad. így, félbemaradottan a kompozíció nemigen értelmezhető. A paradigma jegyében született egykorú kinyilatkoztatások méltatlanok. A két pólus nagyon messze van egymástól. A szerkezeti ívek még nem is közelednek. A fenn lakó Farkas Zénó, a tudós és a lenn lakó Köpe Bálint, a munkásgyerek alig találkoznak. Periferikus találkozásaik nem a jövőbeli közeledést, inkább a jelenbeli távolságot érzékeltetik. Fontosnak tűnő apró mozzanatok mutatják. A közepén vagy még a közepén sem vagyunk valaminek. Miért Brányik a megalázottan ijedt kistisztviselő és az öntudatosan kommunista munkás. Mi lesz ebből? Nem tudni. Félúton vagyunk. Miért - hangsúlyozottan - negyvenegy éves a szomorúan koravén titkárnő, a nélkülözésektől meggyötört proletáranya, a pompásan életerős majdnem félvilági fél-úriasz- szony? Ezt sem tudni. Itt is félúton vagyunk. Déry igencsak tudatos elbeszélő. Valamit pontosan megtervezett. De nem fejezhette be.

Tehát kiemelkedő művészi kvalitás félbemaradt kompozícióban. Főként az alakok megjelenítésében. Az emberi kapcsolatok érzékeltetésében. Vizuális megjelenítésében, szenzuális érzékeltetésében. Csak néhány példa.

A vizuális megjelenítés néhány jellegzetes vonás többszörösen megismételt kiemelése. Ahogy nagy realista mesterek mindig is csinálták. Maga is korábban. A befejezetlen mondatban. És a legjobb novelláiban is. Farkas Zénó mély ránc kettéosztotta dupla homloka. Domború hasa előtt malmozó hüvelykujjai. Húgának elhízott arcában mélyen ülő, ragyogó szeme. Vastag ujjai között füstölgő szivarja. Józsi bácsi biborcsókos orrának letörülhetetlenül gúnyos fintora. Mondatainak visszafogott, ironikus-önironikus felhangja. Nagy Júlia sápadt arca fölött kékesfekete hajkoszorú. Törékeny alakjából előtörő mély hang. Eszter libagágogással teli falusi utcát idéző fejmozdulata. Dél-somogyi tájszólásának kihívó, vidám érzékisége. És a példák még sorolhatók.

A szenzuális érzékeltetés mozdulatok, gesztusok, testfelületek, testhőfokok néma jelbeszéde. Köpe Bálint és Ocsenás Feri menekülése a tömegtüntetésen. Mögöttük a rendőr - villogó kardlappal. Ocsenás Feri már a kerítés tetején. Köpe Bálint még a kerítés tövében. A fenn ülő az utolsó pillanatban húzná-húzza maga után a lenn maradottat. Összefonódó, egymást szorító kezek. Ám egyszerre - talán csak tizedmásod- percre - meglazul a felső kéz szorítása. Bálint elengedi, visszaesik, elfogják. Egyetlen mozdulatban két jellem villanása. Két sors előrejelzése. Egy kapcsolat elemzése. Az összefagyott Bálint anyja ágyában. Aki testmelegében szinte újraszüli gyermekét. Zénó hátat fordítva szakít Júliával. Nem bírja rászegeződő, súlyos tekintetét. És a példák még sorolhatók.

Egyébként is a figurák, az emberi arcok a legjobbak. Igaz, éppen ezért ezt, az emberábrázolást éri az egyik leghevesebb támadás. Főként Farkas Zénót,

86