Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
TKereUns afal-bes ítélifefé» Harmadik megjegyzésem Eörsi István vélekedéséhez, illetve ítéletéhez kapcsolódik. Abban igaza lehet, hogy Déry is meg lett véve, mint ahogy Illyés Gyula vagy Németh László is. Ha úgy vesszük, majd nem mindenki, aki élni és érvényesülni akart - ebben osztom Pomogáts Béla véleményét. De az merőben abszurd, rövidre zárt feltételezés, hogy a magas esztétikai teljesítmény feltétele valaminő jellemszilárdság lenne, mint azt Eörsi István gondolja. Vannak harcos emberek és gyáva emberek. Déry Tibor különben a mérhetetlen önimádatáért és önsajnálatáért hasonlóképp mérhetetlen önutálattal, öngyűlölettel fizetett. De a gyáva ember lélektana legalább olyan fontos esztétikai élményháttér vagy élmény-mögöttes lehet, mint a harcos emberé, aki egyébiránt sokszor meglehetősen szűkre szabott világképpel rendelkezik. Ezzel nem akarom megszépíteni az árulást vagy fölmentést adni. Csak hát itt nem morális kérdésről van szó, hanem a Déry-életmű esztétikai megítéléséről. S a kései Déry-művek (hajók, ha rosszak - mikor melyik) művészi kvalitását nyilván nem szerzőjük gyarló vonásaiból, kompromisszumaiból, illetve megalkuvásaiból kellene levezetni. Sőt az ő különféle engedményeit sem lenne szabad annyira túlbecsülni, hiszen a G.A. úr X.-ben és A kiközösítő igen határozott politikai álláspontot képviselnek: a létező szocializmust bírálják. Az ítélet nincs pedig igazi remekmű; magam Déry csúcsteljesítményei közé sorolom, s előadásomban részletesen fogok emellett érvelni. A könyv címén persze lehet vitatkozni, Eörsi István már az ítélet nincs megjelenésekor kifogásolta a cím és a könyv átfogó szkepszisét, most pedig - ha jól értem - relativizálás bűnében marasztalja el. Az én szememben viszont (legalább részben) ironikus gesztusról van szó, hiszen a könyv éppen az ellenkezőjéről győz meg, mint amit a címe ígér: más sincs benne, mint állandó ítélkezés, elevenekről és holtakról. Mindenekelőtt éppen önmaga gyarló énje fölött mond igen súlyos ítéletet. Természetesen sokfajta értelmezés lehetséges, olyan is, mint Eörsié. De engedtessék meg, hogy másként is gondolozhassunk. Eörsi István: Erre azért reflektálok. Természetesen mindent megengedek Veres Andrásnak, sőt mindennek az ellenkezőjét is megengedem, ezzel kezdeném. Másodszor, én nem hiszem, hogy az ítélt nincs csak cím. Ez olyasfajta világnézeti állás- foglalás, amelyet természetesen szerencsére, minthogy igazi író volt, nem tudott író- ilag megvalósítani, de eleve azt mondja ezzel, hogy ha bármiről nyilvánítok véleményt, az igazából nem ítélet, mert magában foglalja, hogy elismerem a jogát ahhoz, amit tett. Na most ennek egy igen fontos folytatódása volt a magyar irodalomban, amikor Nádas Péter megírta a Szása Andersonról szóló tanulmányát, azt mondta, hogy nincs különbség őközte, aki egyébként egy rendes ellenzéki író volt, és Szása Anderson közt, aki egy rendes besúgó volt, hiszen egyikünk se verte szájba a sarki rendőrt. Mondjuk így. Nem így fejezi ki magát, de ez a lényege. Ez igen veszélyes nézet, mert lényegtelennek tünteti fel az erkölcsi különbségeket. Déry műve tele van ítélettel, de mégis meggátolja azt, hogy az ítéletek mögött egy egységes világkép rajzolódjon ki, mert egyes ítéleteit állandóan visszaveszi. Na most én elfogadom azt is, hogy természetesen a bátor ember iszonyatosan korlátolt, ezzel szemben a gyáva ember előtt egy tágas világ nyűik meg, mert mindig mástól fél. De úgy fogadom el ezt, 189
