Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
yCertkai xJal-bti zélt/etét A politikai börtönök akkori struktúrája szerint a Gyűjtőfogház a kisidősök börtöne volt, onnan majdnem mindenki hazament ezzel az 1960-as amnesztiával, maradtak benn természetesen, de a zöme hazament, tehát ott ez semmiféle fölfordulást nem okozott. Márianosztrán agyonnyomorított, különlegesen megfélemlített osztályidegen elemek voltak különböző időkre ítélve, ott sem volt semmiféle megmozdulás, de Vácon 1500 főnyi többnyire - mondom - fiatal és tíz-tizenöt évre, életfogytiglanra ítélt vagy halálosból életfogytiglanra kegyelmezett fiatal munkás volt, és ezek közül alig-alig-alig, nem egész kétszázat érintett ez az amnesztia, tehát ez óriási csalódás volt, és ezt külön fokozta, hogy közben ilyen egyéni kegyelmek estek, mint Farkaséknak és Dérynék. Tudni kell, hogy volt egy rabújság, egy Heti Híradónak csúfolt valami, a rabok csak ezt olvashatták. (Pomogáts Béla közbeszólása: Küblische Zeitungnak nevezték.) Igen, odabent annak is nevezték. És ebben az amnesztia előtt néhány héttel jelent meg többek között egy nyilván a Népszabadságból vagy valahonnan átvett cikk, amely arról szólt, hogy Déry és társai a legfőbb felelősek az ellenforradalomért, ők robbantották ki azt, ami annyi ember életébe, szabadságába került. És ezek után Déry egyéni kegyelemmel szabadult, méghozzá a kórházból szabadult, és szemtanúi voltak a szabadulás módjának. Na most, ez igen fontos, mert akár így történt, akár csak hasonlóan, ebből börtönhír lett, sőt folklór: tudniillik Déry kisétált a börtönkapuhoz és onnan a taxihoz, ahol Böbe és az előbb említett Horváth Zoltán várták, és utána egy vagy két smasszer kofferekben vitte a könyveit. Ez a látvány, hogy Déry, a kedvezményezett Déry, miközben mi itt rohadunk tovább tíz vagy tizenöt évre ítélve, ott sétál, és a smasszerek viszik, mint a londinerek, az ő holmiját; nem vihette más egyébként - de mondom, rengeteg könyve volt már, nyilván közben haza is küldött belőle, de így is sok maradt (közbeszólás: nyilván könyvtári könyvek voltak)... igen, de házimunkásokat nem lehetett a börtönön kívülre küldetni, hiszen házimunkás nem léphetett a szabad térre, hát a smasszerek vitték. A Csepeli Munkástanács elnöke szerint az az őrmester vagy törzs-őrmester, akinek ez a feladat adatott, dühében a földhöz csapta a sapkáját, és megtaposta ..., ezért nem vállalom a felelősséget, ezt Nagy Elek írja, a napokban olvastam a visszaemlékezéseiben, egyébként nagyon sok érdekes részlet van benne (Pomogáts közbeszól: végre dolgoztak egy kicsit.) ..., igen, de mondom, ez órák alatt bejárta a börtönt, ez a hír, hogy a Déry így szabadult, és kirobbant a váci éhségsztrájk. Szóval ennek - természetesen az általánosabb említett okok mellett - Déry volt a közvetlen kiváltója már távollétében, mert akkor ő már nem is volt a börtönben, és ennek a százötven említésnek jelentős része arról szól, hogy mi köze volt a Déry szabadulásának a váci hírhedett éhségsztrájkhoz, aminek egy rabtársammal együtt különben megírtuk a történetét, a hivatalos Bm-es, Bv-s anyagokkal és a rabok visszaemlékezéseivel együtt, és azok is szinte kivétel nélkül emlegetik Dérynék ezt a szerepét. Szóval ilyen módon a magyar börtönvilág történetében egy kivételes szerepet is betöltött, de mondom befejezésül, azt hiszem, hogy ez a megtört állapota, amire Széli Jenő visszaemlékezése szerint ő rá is játszott, mert ezek az ájulások részben tudatos produkciók voltak - Széli Jenő benyomása szerint -, az ő részéről, szóval ez aztán a 180
