Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje. Megfelelések Déry Tibor A napok hordaléka című könyve és Márai Sándor naplói között
jLUirincíij JCuba. akár az emberiség kipusztítására is. Könyörtelen harc, gátlástalan agresszió mindenütt, s Déry szerint nem csupán a „homo homini lupus” tételének igazával kell számolni, hiszen a harc, az erőszak egyetemes: a háború az élővilág egészében zajlik. A „hordalékok” számos szakasza arról tanúskodik, hogy szerzőjüktől nem idegen a „bellum omnium contra omnes” (368.) Thomas Hobbes-i elve, illetőleg Darwin több teorémája (26.), legfőként a „struggle for life” tézise. Déry létlátomása az egyetem- leges harc képét vetíti elénk: örökös háború dúl a természetben, az élővilág minden színterén, növény és növény, növény és állat, állat és állat, ember és növény, ember és állát, ember és ember közt. Minden szereplő ellensége a másiknak, minden szereplő a maga fajtájának szaporításán és a másiknak a kiirtásán munkálkodik, s min- denik - valamely rejtélyes céllal - a végtelenbe tör (76-77., 124—130., 215., 234-237., 286., 368-372., 421-423., 484-488., 490-499., 508-509., 636. stb.). „Darwin tételei azon a feltevésen alapulnak, hogy az ember közbejötté nélkül a természetben a biológiai kiválasztódás folytán tűrhető egyensúly jött volna létre. Az ember megzavarta az erőknek ezt a szabad játékát, s félő, hogy ma már a saját egyensúlyát is felborítja” - summáz Déry (26.). Márai - noha úgyszintén tudomása van az állatvilágban dúló agresszióról (Napló 1968-1975. 54.) - nem vázol föl ily totális víziót, nem abszolutizálja a struggle for life-ot. Őt csak az ember, a gyilkolásra, erőszakra, kegyetlenségre rendelt lény foglalkoztatja - illetőleg a tömegember világméretű elúrhodása. Beszédes különbség: Déry egyszer sem hozza szóba ezt a veszedelmet, Márai unos-untalan ezzel viaskodik, keserűen regisztrálván, hogy az öntörvényű személyiség kiveszőben van a világból, s mindent ellep az arctalan tucatlények inváziója (Napló 1958-1967. 49., 50., 79. etc.; Napló 1968-1975. 34., 108., 253. stb.). A statisztikai átlag, a „horda” tolakodott a valódi Egyéniségek helyébe, s Márait a konzumcivilizáció ellen zendülő fiatalokban, a hippikben, a beat-generáció tagjaiban is a tömeges egyformaság, a csordaszellem bőszíti (Napló 1958-1967. 69., 71-72., 119., 272., 296-297.; Napló 1968-1975. 41., 171. etc.). így vagy úgy: a könyörtelen létharc gyilkos ösztönű szereplőjeként avagy a massza elemeként az ember ijesztő lény; semmi jót nem várhatni tőle. S túl az eddigieken, mennyi megfelelés akad még a „hordalékok” és a diáriumok szemléletében és konzekvenciáiban! Csupán a legfontosabb s legtanulságosabb kapcsolódások sietős fölsorolására szorítkozunk. A szerzők életkorából következik, hogy sűrűn vissza-visszatérnek az öregedés, az öregség, a közelgő elmúlás nyugtalanító kérdésköréhez. A téma azonos, a megközelítés viszont - a műfaji és az alkati különbség okán - más és más: Déry érzelmesebb, önironikusabb, kifejtőbb, Márai tár- gyilagosabb, ridegebb, szófukarabb. Mindketten úgy tartják: elveszítették a kapcsolatot hajdani, ifjonti önmagukkal, egyikük sem hiszi és érzi életének, személyiségének folytonosságát (373. - Napló 1958-1967. 203.; Napló 1968-1975. 278.). Annál inkább hiszik mindketten - s mily szép „rímpár” ez! -, hogy az öregségnek s a magánynak csak egyetlen ellenmérge akad: a (szellemi) munka, az alkotás (321-322., 458. - Napló 1968-1975. 78-79.). Művészi elképzeléseikben és eszményeikben, irodalmi ízlésükben, rokon- és ellenszenveikben úgyszintén közös vonásokra bukkan170
