Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kiss Endre: „... a romházak mögül felkelt a hold ...” G.A. úr X.-ben - negatív utópia a létező szocializmusról
1 Xiu &ndr«. Az orwelli típusú ellenvilág filozofikus karakteréhez tartoznak a következő, „szkeptikus” álláspontok is: „A tapasztalatok megbízhatatlansága szerénységre és tapintatra tanít bennünket” (79); „Az a bajunk ... nagy általánosságban, hogy valamennyien túl komolyan vesszük magunkat” (150); „Az igazság kutatása nem azonos a valóság alacsony s mindig megbízhatatlan részleteinek összefogdosásával és leltározásával” (373); „Minek beszélni, ha az embernek amúgy is kitalálják a gondolatait?” (154) Az ilyen típusú s nyilvánvalóan a filozófiai diskurzus elemeit használó reflexiók funkcióját természetesen nem nehéz összesíteni - ezek filozófiai formái a primer impulzusok elleni élettel való vélt vagy valóságos kiegyezésnek, s ily módon többszörösen is szerves részei a regény koncepciójának. Kiváló példa erre a következő: „Ön mint külföldi, nyilván arra a kérdésre vár feleletet, hogy pompás városunk fejlődőben vagy hanyatlóban van-e ... A tapasztalatoknak ez a megbízhatatlansága szerénységre és tapintatra tanít bennünket.” (79) A másik világban használt tipikusan orwelli szentenciák már az utópia esszenciális tartalmait fogalmazzák meg. Ezek nemcsak nagymértékben támasztják alá a tipo- lógiailag már érintett Orwell-kapcsolatot, de tartalmilag és szemléletileg is a regény legfontosabb üzeneteihez vezetnek. Néhány lényegi példa: „Ha az ember fáradt, hamarább megbocsát önmagának” (71); „...gazdagnak lenni megalázó” (103); „...ahol nincs ellenállás, ott tagadásra sincs szükség.” (153); „Az emberiség erejét nem emlékein, hanem reményein méri” (185); „Az emberiség halottai sirján nő önmaga fölé” (195); „Minden eltemetett emlék egy remény bölcsője” (209); „Jóllakni árulás” (225); „Az igazság a mindenkori vádlott ellentéte” (369). A szentenciák tartalma és stílusa érdemileg orwelli, a legszorosabb kapcsolatban állnak mind a primér impulzusok, mind az emlékezet problémáival, azaz azzal a két problémával, ami a pozitív értelmezést konstituálja. A másik világban uralkodó emlékezet-problémát e tanulmányban nincs terünk kifejteni. Ugyancsak nincs terünk kifejteni, hogy a primér impulzusok ellenében létrejött lét, a szabadsághiány, a megsértett elvárásokra alapított kommunikáció és a hatalmas ellentmondások sajátosan filozófiai megközelítése hogyan konstituálja az abszurd egy új megjelenési formáját is. A hatalom problémájára azonban mindenképpen figyelmet kell fordítanunk az eddigiek összefüggésében is. Abban is kafkai (és orwelli) az alaptematizálás, hogy már jóval a per tematizálódása előtt a hatalom határozatlan tárgyiasságának étere foglalja keretbe a primér impulzus nélküli életet. Itt nem annyira a hatalom puszta léte vagy feltételezett tartalma érdekes számunkra, mint inkább a hatalom hermeneutikája. A hatalom természetrajza ez, határozatlan tárgyiasság, miközben a hatalom valódi természete egybeesik annak látszatával és hermeneutikai megközelíthetőségével. Déry pontosan érzékeli, hogy a hatalom meghatározatlan tárgyiassága egyszerre ontológiai és hermeneutikai. E tárgyiasság valóban láthatatlan, senki nem látja át, ez a létformája. Ezért a hatalom hermeneutikája (azaz X. város lakóinak véleménye és G.A. úr megismerő tevékenysége) maga a hatalom „ontológiája”, az írói ábrázolás, a kafka-i és orwelli szemlélet és regénytípus alapulvétele nemcsak 138
