Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Hol lehet jobb helyük egy nép költőinek?" - Beszélgetés Sára Péterrel a kezdetekről
S. Nem. Ahogy az 56-os események elkezdődtek, eltűnt a múzeumból, a Parlament tájékán ügyködött. A múzeumba ebben az időben be se járt, annyira lekötötte a politika. Tehát a múzeum ott állt megint árván, tehetetlenül, ahogy annyiszor. Mint mondtam, a múzeumot, ahogy ő idekerült, a politika teljesen átszőtte, any- nyira átszőtte, hogy a múzeum kis pártszervezete írásban is bírálta a központi vezetést, ami végezetül odavezetett, hogy 56-ban megszüntették; a Központi Vezetőség egyszerűen feloszlatta. B. 1957-ben volt még kapcsolata az intézménnyel? S. Nem, nem volt. B. Ki lett a múzeum következő vezetője? S. Köztudomású, hogy Horváth Mártont - 1956. november elején Virrad című cikke miatt - ejtették a politikai vezetésből és 57 elején idehelyezték a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Jó időpontban, amikor átfogó nagy országos múzeumi terv készült az újabb kori múzeumok kiépítésére. Ekkor jött létre például a Nemzeti Galéria vagy a Színháztörténeti Múzeum. B. Ebbe a sorba illett akkor, ezek szerint, az irodalom is. S. így van. Azt addig is elismerték, hogy a magyar irodalomnak az összes kulturális vonatkozásokhoz képest kiemelkedő történelmi szerepe van. De pénzügyi okok és koncepció híján nem alakult ki muzeális elképzelés a magyar irodalom egészéről. B. Ha jól értettem, Horváth Márton politikailag bukott ugyan, de a művelődéspolitika szempontjából határozott elképzelésekkel rendelkezett. Megkapta a támogatást terveihez anyagilag is a minisztériumtól? S. Igen. Meg kell mondanom, hogy a múzeumnak az egyik legjobb korszaka volt a Horváth Márton ittléte; a következők miatt: ő elég bölcs ember volt, rájött arra, hogy részletkérdésekbe nem szabad egy igazgatónak elveszni. A kultúra egészére volt rálátása. Mint a Szabad Nép egykori főszerkesztője tudta, hogy mi a magyar irodalomnak az értéke. Szerette a magyar irodalmat, annak ellenére, hogy bölcsészkari végzettséggel nem rendelkezett, a Műegyetemre járt egy ideig. Ugyanakkor maradt annyi összeköttetése Aczélék felé - ebben az időben már Aczél-korszakkal kell számolni -, hogy a kollégák bármi jó dolgot felvetettek, azt ő megvalósította. Melléjük állt szívvel-lélekkel, és anyagiakat hajtott ki. Terveink nekünk is voltak korábbiakban, de pénzünk nem. Pénzt szerzett például az első nagy Ady-kiállításhoz, amely 57-ben az egyik első bemutatkozás volt a Károlyipalotában. Nem szerénytelenség, ha hozzáteszem: én rendeztem. Köztudott, hogy Adyból addig nem nyűt még kiállítás, tehát elég nehéz feladatom volt, mert nem örökölt a múzeum semmiféle gyűjteményt, ától cettig kellett nekem mindent - a könyvektől, a kéziratokon át - beszereznem. B. Mikor volt a megnyitója? S. 1957 novemberében, Ady születésnapján egy egész teremsorban, öt teremben. B. Ez volt az első kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum új épületében? S. Nem, az Arany-kiállítás 57 nyarán nyílt meg az első nagy termekben. Visszatérve Adyhoz: miután pénzünk lett, kapcsolatot kerestünk az antikváriumokkal, Stemmer bácsival. Én például napokat-heteket töltöttem a Központi Antikvárium alig hozzáférhető raktárhelyiségében, és ott gyűjtöttem nagyon sok - a korabeli kritikák szerint - értékes anyagot. Tulajdonképpen Adynak az első új szellemű összefoglalója volt ez a kiállítás. B. Ha most nagyon röviden össze kellene foglalni, hogy Horváth Márton mit adott a múzeumnak, akkor mit tennél még hozzá az elmondottakhoz? 51
